„Klubrádió
A lényeg

Lamborghinit árverezne az adóhatóság, de megjelent a valódi tulajdonos

10/09/2021 08:28

| Szerző: Klubrádió

A múlt héten országos hír lett abból, hogy az adóhatóság egy metálzöld Lamborghini Aventadort, egy Bentley Continentalt és két Porschét is elárverezni készül, mert az autók tulajdonosai a gyanú szerint egy számlagyárt üzemeltettek és áfacsalásból éltek.

A történet azért is kapott rivaldafényt, mert kiderült, hogy az autókkal tavaly egy maszkos illető kórházaknak, idősotthonnak vitt ingyen maszkokat jótékonykodásból. 

A Telex azt írja, hogy az autók valójában nem is a gyanúsított tulajdonai, hanem egy német cégtől lízingelte azokat. A lefoglalt autókat igyekeztek visszaszerezni, csakhogy a győri bíróság szerint "a gyanúsított színlelt ügyletek keretében íratta másra az autókat, hogy a nevéhez ne legyen közvetlenül köthető ilyen nagy értékű vagyontárgy, továbbá a bíróság arra is hivatkozik, írja a Telex, hogy az autók havi lízingdíját a gyanúsított feltehetően a számlagyárból befolyó pénzből fedezte, tehát a Lamborghinivel kapcsolatos “befizetési, bérleti díj fizetési és egyéb költségeket is ekképp fizette meg (…), így a gépjármű a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt szerzett vagyonnak is tekinthető, így arra a későbbi vagyonelkobzási törvény feltételei fennállnak.” 

A német céget képviselő jogász kártérítési perre készül, ha az autókat elárverezik.

A NAV reagált a hírre:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal minden árverését a törvényi előírások alapján jogszabályszerűen folytatja le. Jogvita esetén a bíróság dönt. 

Ahogy az cikkükből is kiderül a bíróság kimondta, hogy az autók árverésre bocsáthatók.