„Klubrádió
A lényeg

Külügy: A kárpátaljai támadás is igazolja, jó, hogy a magyar kormány nem szállít fegyvereket Ukrajnába

4/05/2022 13:06

| Szerző: Klubrádió

Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán az állami rádióban. Menczer Tamás szerint "ez a támadás is igazolja, hogy jó döntést hoztunk, amikor arról döntöttünk, hogy nem szállítunk fegyvereket a háborúba".

Rakéta talált el egy infrastrukturális létesítményt Kárpátalja egyik hegyvidéki járásában – közölte Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója, a megye katonai adminisztrációjának vezetője. A Kárpatalja.ma később arról írt, hogy Volócot érte a találat. Egy elektromos alállomást és egy vasútállomást találtak el.

Erre a támadásra reagált szerdán a Kossuth rádióban a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. Menczer Tamás azt mondta, folyamatosan kapcsolatban vannak az ungvári külképviselettel, az ott dolgozó kollégáik azt közölték, a légiriadó kedden néhány perccel 18 óra után kezdődött, és két órán át tartott. A jelenlegi információk szerint a támadásban nem sérült meg senki – közölte. (Az ungvári tanács közleménye szerint 500 méteres körzetben minden ablak betört, a rakéta darabjai autókat rongáltak meg.)

Majd Menczer megjegyezte: „Azt fontos még megjegyezni, ez a támadás is igazolja, hogy jó döntést hoztunk, amikor arról döntöttünk, hogy nem szállítunk fegyvereket a háborúba”. Hozzátette, hogy a katonai szállítmányok – amint átlépnék a magyar-ukrán határt – szintén orosz támadás célpontjává válhatnának.

(forrás: 444, kiemelt kép: Menczer Tamás/Facebook)