„Támogassa
A lényeg

Külön nyomozócsoport vizsgálja a Jókai utcai házomlás ügyét

28/06/2022 18:20

| Szerző: Klubrádió

Külön nyomozócsoport vizsgálja a hétfői VI. kerületi házomlás ügyét – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-nek.

Csécsi Soma azt mondta, hogy továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt zajlik a nyomozás. Eddig 31 tanút hallgattak ki: 23-an az építkezésen dolgoztak, a többi tanú között pedig két sérült is van. A rendőrség építész-statikus és orvosszakértő bevonásával vizsgálja az ügyet – írja a 24.hu.

A balesetben egy ember életveszélyes, három személy pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A legsúlyosabb sérülést az Operettszínház egyik táncművésze szenvedte el, aki épp a munkahelyére tartott a párjával, amikor történt a szörnyűség.

A Jókai utca 1. szám alatti épületet a lakóknak el kellett hagyniuk. A kerületi rendőrök “élőerővel” is biztosítják, hogy senki ne menjen vissza a házba. Mint ismert, hétfő délelőtt leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utcai ház párkányfala, a balesetben négyen megsérültek, több parkoló jármű összetört. A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.