„Klubrádió
A lényeg

Középkori csatamezőhöz hasonlította a Capitolium ostromát egy rendőr

27/07/2021 19:15

| Szerző: Klubrádió

Megtartotta első meghallgatását a Capitolium ostromát vizsgáló amerikai kongresszusi bizottság Washingtonban. A január 6-án intézkedés közben megsebesült rendőrök egyike a meghallgatásán középkori csatamezőhöz hasonlította az amerikai törvényhozás épületénél történteket – írja az MTI.

Aquilino Gonell, a beidézett négy rendfenntartó egyike arról számolt be, hogy Donald Trump előző elnök feltüzelt hívei ütlegelni kezdték a kongresszus épülete előtt.

„Amit aznap tapasztaltunk, olyasmi volt, mint egy középkori csatamezőn lehetett. Közelharcot vívtunk, hogy megakadályozzuk a demokrácia felforgatására törekvő, erőszakos tömeg behatolását a Capitoliumba. (…) Borzalmas, pusztító fizikai erőszakkal találtuk szemben magunkat”.

Egy másik rendőr, az afroamerikai Harry Dunn egyebek mellett elmondta, hogy a tüntetők rasszista szidalmakat kiabáltak felé az ostrom során.

A kilenctagú bizottságot azután állították fel, hogy a szenátusban a republikánusok leszavazták egy független vizsgálat megindítását, mivel az szerintük politikailag elfogult lett volna. A testület tagjait végül a képviselőház demokrata párti többségének vezetője, Nancy Pelosi nevezte ki, elnöke párttársa, Bennie Thompson.

Pelosi kijelentette, hogy a támadók „a kormányt próbálták megdönteni”. Thompson kijelentette: „Nincs helye a politikának és a pártosságnak ebben a vizsgálatban”.

Donald Trump támogatói egy gyújtó hatású beszéde után megostromolták az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án. A Capitoliumban a szenátus épp a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni.

Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük a biztonsági erők egy tagja, az épületet védő rendőrök közül ketten később öngyilkosságot követtek el. Donald Trump nem ismerte el vereségét, és arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták. A történtekkel kapcsolatban több mint ötszáz ember ellen vádat emeltek.

(Kiemelt kép: Flickr.com)