„Klubrádió
A lényeg

Közel 150 milliót keresett a Schadl Györgyöt helyettesítő végrehajtó irodája tavaly

31/05/2023 14:56

| Szerző: Klubrádió

Majdnem 150 millió forintos profitot hozott tavaly annak az önálló bírósági végrehajtónak az irodája, aki átvette a korrupciós vádak miatt heti kétszer bírósági tárgyalásokra járó Schadl György volt végrehajtói elnök helyettesítését – írta a 24.hu az iroda tavalyi pénzügyi beszámolójában.

Andresin Konstantin békéscsabai végrehajtó a lap cikke szerint régóta a szakmában van: 2004-ben kezdte pályáját, viszont 19 éves karriere alatt tavaly kereste a legtöbbet, havi több mint 12 millió forintot. Irodájának forgalma 315 millió forint volt 2022-ben, az adózott nyereség pedig 148 millió forintra rúg.

Konstantinnak összesen már másfél milliárd forint profitot termelt az irodája. Két év adatai ugyan hiányoznak a pénzügyi beszámolók közül, de 19 évre visszaosztva ez így is azt jelenti, hogy a végrehajtó havi 7,5 millió forintot keresett. Ez pedig mindössze a nyereség, ezen felül még fizetést is felvehetett az irodától.