Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Kovács Gergely: Itt járt a hivatalban Tiborcz István

25/02/2025 19:02

| Szerző: Klubrádió

"Inkább tőlem tudjátok meg: itt járt a hivatalban Tiborcz István" – írta Kovács Gergely hegyvidéki polgármester kedd délután Facebook-oldalán.

A 444 kérdezte Orbán Viktor miniszterelnök vejét az egyeztetésre igyekezve, a BDPST Group tulajdonosa pedig azt mondta: „Mint a kerületben fejlesztő egyik ingatlanfejlesztő cég, azt gondolom, hogy az a minimum, hogy bemutatkozunk a polgármesternek.”

A cikkben hozzáfűzték: a kerület volt fideszes vezetése az építési szabályzat módosításával tette lehetővé, hogy Tiborcz cége építési engedélyt szerezzen egy Mártonhegyi úti telken. A kerületben van a BOTANIQ Budai Klub, amely a Direkt36 Dinasztia című filmjében is szerepelt – maga Tiborcz pedig ennek szomszédságába költözött.

Az MKKP-s polgármester a találkozó részleteiről azt írta: folyamatosan egyeztetnek a kerületi beruházókkal, hogy a Hegyvidék lakóinak érdekeit képviseljék, ezért egyeztettek a Mártonhegyi út 6. és az Eötvös út 2. szám alatti ingatlanok fejlesztésével kapcsolatban a tulajdonossal, valamint a kivitelezés építettői vezető tisztségviselőivel. Az egyeztetés során a már jogerős és végrehajtható építési engedély alapján tartó kivitelezés várható további menetéről kaptak tőlük tájékoztatást – közölte.

Jelezték a beruházónak, hogy az építési forgalom szervezésére figyeljenek oda, a szomszédok és a közeli bölcsőde miatt pedig újra figyelmeztették őket a zajterhelésre. Időbeli korlátozást is bevezettek a munkavégzésre.

Hozzátette: „A lakosság részéről rendszeresen kapunk jelzéseket arra vonatkozóan hogyan lehetne a környék élhetőségét javítani. Térképen megmutattuk a beruházónak, hogy a közeli csomópontban a Szépkilátás Cukrászda előtti parkoló parkosítása, a fogaskerekű elhanyagolt állomásépülete például szintén gyakran felmerül lakossági panaszként.”

„Mi minden olyan fejlesztést örömmel fogadunk, ami a Mártonhegyi-Eötvös csomópontban a zöldítés, közösségért történő fejlesztést célozza. Az egyeztetés célja az volt, hogy a beruházó tájékoztasson minket a fejlesztés ütemezéséről. Mi mindvégig a kerületiek érdekeinek képviseletében jártunk el” – írta a polgármester, majd jelezte azt is, hogy Tiborcznak építési engedélye van, a munkák már megkezdődtek, de a céljuk, hogy így is minden lépésnél jelezzék, hogy a környéken lakók mire tettek panaszt, vagy „mi az, amivel a beruházó jobbá teheti az ő környezetüket”.

(Kiemelt kép: Klubrádió/Mátyus László)