Négyórás a várakozás Záhonynál
Négy órát kell várniuk az Ukrajnába tartó személyautóknak Záhonynál, a határátkelő kilépőoldalán vasárnap délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy órát kell várniuk az Ukrajnába tartó személyautóknak Záhonynál, a határátkelő kilépőoldalán vasárnap délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Felszólította a közösségi portálokat az amerikai külügyminisztérium, hogy függesszék fel az iráni vezetők oldalait, amíg helyre nem állítják az internethozzáférést az országban.
A független képviselő szerint a Mátrai Erőmű súlyos mulasztásokat követett el, ezért átfogó vizsgálatra van szükség.
A pártnál azért tartottak tisztújító kongresszust , mert a májusi európai parlamenti választásokon elért gyenge eredmény miatt a teljes elnökség lemondott.
Éjjel-nappal fényárban úszik a Puskás Aréna – tudta meg a 24.hu. Egy hete nyílt meg a hivatalosan nettó 150 milliárd forintból épült stadion a Magyarország-Uruguay barátságos meccsel, hétfőn pedig az U21-es válogatott kapott ki benne Ausztriától, azóta viszont nem tartottak ott hivatalos eseményt. A portál szerint ennek ellenére napok óta minden emeletén és az összes lépcsőházában működik a világítás.
Magyarországon az egyik vezető halálokot jelentik a daganatos megbetegedések, éppen ezért lenne fontos, hogy minél több CT-készülék legyen az országban. Az OECD adatai szerint a vizsgált 32 ország közül csak Mexikóban van kevesebb ilyen készülék a lakosság számához viszonyítva, mint nálunk.
Hamarosan meggyanúsíthatják az „ördög ügyvédjét”, aki egy ellenzéki párthoz közelálló körből való „személy” – tudta meg a Magyar Nemzet.
Munkavégzés miatt várhatóan vasárnap délig több kilométeres torlódásra kell készülni az M3-as autópálya Pest megyei szakaszán a főváros felé - közölte az Útinform.
A mostani volt az utolsó ülése a XV. kerületi képviselő-testületnek, amelyen jegyzőként vett részt Lamperth Mónika – olvasható a kerület honlapján
Zúzódásos sérülés miatt egy milánói klinikán ápolják a volt olasz miniszterelnököt, a Hajrá Olaszország (FI) elnökét.
Ha a Fidesz kicsit is szükségét érzi, hozzá fog nyúlni a választási rendszerhez, még ebben a ciklusban – írja a Political Capital az Átlátszón.