„Klubrádió

Kórházba került Kovács László volt külügyminiszter

21/04/2021 09:32

| Szerző: Klubrádió

Kovács László egy idősotthonba költözött otthonról - írta meg a Blikk három hete. Akkor még sikerült a lapnak telefonon elérnie a volt külügyminisztert, aki akkor jó kedélyű volt szerintük. Most viszont a közeli ismerősei sem érik el, néma a telefonja.

Kórházba került Kovács László volt külügyminiszter – írja a Blikk. A 81 éves volt politikus felesége azt közölte a lappal, hogy az egykori MSZP-elnök „egészségi állapota folyamatos orvosi ellátást igényel, nyugalomra van szüksége”.

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédeMTI/Kovács Tamás
 

Hiller István, aki a pártelnöki székben követte Kovács Lászlót, azt nyilatkozta, hogy nem él már az a szám, amelyen évtizedekig beszélt vele. „Aggódunk, hogy mi lehet vele, mert semmit sem tudunk róla” – mondta a parlament szocialista alelnöke – írt erről a 24.hu.