„Klubrádió

Kinevezték Varga Judit anyósát az OBH-hoz

6/04/2020 19:01

| Szerző: Index

Áder János hétfőn kinevezte Erőss Monikát az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesi posztjára. Erőss Varga Judit igazságügyi miniszter anyósa, tehát nyilvánvalóan rokoni, családi kapcsolatban áll a végrehajtó hatalom képviselőjével, aki jelenleg pont az igazságügyért felelős – írja az index.

Az Index megkérdezte az OBH-tól, hogy Erőss Monika pályázata nem sérti-e a hivatal függetlenségét, ám erre érdemben nem válaszoltak. Arra viszont igen, hogy nem merült-e fel az OBH elnökének felterjesztése előtt, hogy Erőss Monikával szemben összeférhetetlenségi aggályok vannak. A válasz: nem, ugyanis Erőss Monika érvényes pályázatot nyújtott be.

Erőss Monika eddig a Kúria főtitkára volt, 1982-ben szerzett diplomát az ELTE ÁJK-n, több bírósági igazgatási pozíciót is betöltött, és közreműködött polgári jogi és polgári eljárásjogi tárgyú, valamint a civil szervezeteket érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, esetenként közvetlen közigazgatási és igazságügyi minisztériumi felkérés alapján – derül ki a bírósági önéletrajzából