Ki kell fizetni a túlórapénzt a gyermekvédelmi gyámoknak
14/06/2025 10:53
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Harminc gyermekvédelmi gyám ügyében mondta ki jogerősen a bíróság, hogy jár nekik a túlórapénz, miután annak ellenére, hogy a törvényben előírt maximum létszámhoz képest esetenként másfélszer több gyereket rendeltek ki hozzájuk, évekig nem ismerte el a munkáltató a túlórákat.
Jogerősen pert nyert 30 pest megyei gyermekvédelmi gyám, fejenként néhány százezertől 5 millió forintig terjedő elmaradt illetményt kell megfizetnie a munkáltatónak – számolt be a Népszava.
A Pest megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei (Tegyesz) dolgozóinak egyik legfőbb problémája az volt, hogy a törvényben előírt legfeljebb 30 gyerek helyett esetenként akár 45-50-et, vagy még többet rendeltek ki hozzájuk, így értelemszerűen rendszeresen túlóráztak, de ezt a munkáltató nem ismerte el, így aztán ki sem fizette. A gyámok öt évvel ezelőtt keresték fel a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetét, majd bírósághoz fordultak.
A bíróság megállapította: a gyámok munkavégzése 2021 közepéig napi szinten több órával meghaladta a nyolc órát, sokszor éjszaka vagy hétvégén végezték az adminisztrációs feladataikat, miközben telefonon folyamatosan elérhetőnek kellett lenniük. Ráadásul, bár a megyében papíron 62 gyámra lett volna engedély, három éven át alig 30-40 fő látta el a feladatokat. Ezért is került egy gyámhoz a törvényben előírtnál jóval több gyermek. Továbbá, bár a gondozottak és a gyámok lakóhelye közte távolság elvileg nem lehetne több 50 kilométernél, a kevés gondozási hely miatt a gyerekek többségét távolabbi megyékben tudták csak elhelyezni, például lakásotthonokban vagy nevelőszülőknél. Vagyis a gyermekvédelmi szakembereknek jóval többet kellett utaznia, havi szinten átlagosan 2000-2500 kilométert voltak úton.