„1%
A lényeg

Két zuglói MSZP-s átigazol a DK-ba

27/10/2021 17:05

| Szerző: Klubrádió

A zuglói önkormányzat két korábbi szocialista tagja, Hevér László György és Bitskey Bence kilépett a Magyar Szocialista Pártból és a Demokratikus Koalícióhoz csatlakoztak. Ezt maga a DK jelentette be szerdán. Hevér László György és Bitskey Bence csatlakozásával nekik lesz a legnagyobb frakciójuk a XIV. kerületben.

A zuglói MSZP elnöke még most is az a Tóth Csaba, akitől Karácsony Gergely megvonta a támogatását, miután Hadházy Ákos olyan dokumentumokat mutatott be, amelyekből szerinte az derül ki, hogy több százmillió forintos vagyonelem van a befolyása alatt. Végül visszalépett az előválasztáson.

Ahogy a 444 írja, a két, DK-ba igazoló képviselő közül Hevér László György a XIV. kerületi képviselőtestületben a Népjóléti Bizottság elnöke, Bitskey Bence a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagja. Felidézték: Hevér korábban azzal került a hírekbe, hogy a helyi Fidesszel együtt próbálta elutasítani két jótékony szervezet ajánlatát, amely arról szólt, hogy használaton kívüli, lerobbant lakásokat felújítanak, majd azokba otthonnal nem rendelkező, de zuglói kötődésű embereket vagy egész családokat költöztetnek. Hevér arra hivatkozva próbálta elgáncsolni a terveket, hogy ők a zuglói lakosok érdekeit képviselik, a lakók pedig nem akarnak hajléktalanokat tudni a szomszédságukban.

A két ex-MSZP-s érkezésével már a DK-nak van a legnagyobb létszámú frakciója a zuglói önkormányzatban.

(Kiemelt kép: Civertan / Wikimedia Commons)