„Zajlik
A lényeg

Kereszt-örökbefogadásra buzdít a KDNP

14/11/2022 17:57

| Szerző: Klubrádió

A KDNP tagszervezetei 44 kereszt felújítását vállalták 2023 végéig. Az érdeklődő civilek, intézmények, cégek a jelezhetik, hol, melyik kereszt felújítását tervezik.

 

„Fogadj örökbe egy keresztet!” címmel országos mozgalmat indít a Kereszténydemokrata Néppárt a települések közterületein, utak mentén álló keresztek megmentésére, felújítására és állaguk megóvására – jelentette az MTI.

A Bajáról indult kezdeményezést a KDNP felkarolta. "Miközben Európa nyugati felén éppen eltávolítják a kereszteket a különböző közösségi helyekről, mi, magyarok közösen, összefogással megőrizzük az örökségünket” – vallja Latorcai Csaba, a párt ügyvezető főtitkára, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára. Szerinte a keresztek annak a 2000 éves európai és magyar kultúrának a jelképei, aminek köszönhetően a magyarság is otthonra talált, és amelyek erkölcsi, kulturális és fizikai értelemben is igazodási pontok.

 
 Forás: Facebook

 

A keresztek felkiáltójelként azt üzenik, hogy őrizzük kereszténységünket, páratlan kultúránkat, „mert csak ez jelent valódi igazodási, tájékozódási lehetőséget a 21. században” – mondta.

A KDNP tagszervezetei 44 kereszt felújítását vállalták 2023 végéig. Az érdeklődő civilek, intézmények, cégek a fogadjorokbeegykeresztet@kdnp.hu emailcímen jelezhetik, hol, melyik kereszt felújítását tervezik.