Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Katonai parádé és tüntetések is voltak az amerikai hadsereg, valamint Trump születésnapján

15/06/2025 16:38

| Szerző: Klubrádió

Washingtonban minden idők legnagyobb katonai felvonulását rendezték meg a hadsereg megalakulásának 250. évfordulóján, amivel egybeesett Donald Trump elnök 79. születésnapja. Eközben az Egyesült Államokban több mint kétezer helyszínen milliók tüntettek Trump és kormánya ellen.

Washington Alkotmány sugárútján több ezer katona és több száz harci jármű részvételével felvonulással ünnepelték az amerikai hadsereg megalakulásának 250. évfordulóját.

Donald Trump elnök – akinek 79. születésnapja is erre a napra esett – köszöntő beszédében azt mondta: „minden más ország megünnepli a győzelmeit, itt az ideje, hogy Amerika is ezt tegye”, és megemlékezett azokról az ezrekről, akik katonaként az Egyesült Államok védelmében áldozták életüket.

Az esti órákban tartott felvonuláson a hadsereg különböző egységei idézték fel a XVIII. századi függetlenségi háború, a XIX. századi polgárháború korszakát, az első és második világháború időszakát, valamint az első öböl-háborút és a 2001-ben kezdett, Afganisztánban és Irakban vívott terror elleni harcot.

Eközben az Egyesült Államok számos pontján milliók tüntettek Donald Trump kormányának túlkapásai ellen. A No Kings elnevezésű tüntetések országszerte több mint kétezer helyszínen zajlottak, a nagyvárosoktól a kisvárosokig. A demonstrációkat egy száz csoportból álló koalíció szervezte, számolt be a Guardian.

A No Kings szervezőinek becslése szerint New Yorkban több mint 200 ezer, és Philadelphiában is legalább 100 ezer ember vonult az utcákra. Los Angeles belvárosában – ahol néhány napja Trump a Nemzeti Gárdát és a tengerészgyalogságot is bevetette a bevándorlási hatóságok ellen tüntetőkkel szemben – közel 20 ezer ember vett részt a No Kings demonstráción. A tüntetések nagyrészt békésen zajlottak, bár Los Angelesben és Portlandben a rendfenntartó erők könnygázt is bevetettek, miután jogellenesnek minősített a gyülekezést.

A Los Angeles-i menethez az orosz női punk együttes, a Pussy Riot tagjai is csatlakoztak, transzparensükön a „Kezd nagyon hasonlítani Oroszországra” felirat volt olvasható.

(via hvg.hu, telex, kiemelt kép: MTI/AP/Julia Demaree Nikhinson)