„Klubrádió
A lényeg

Kásler Miklós lenyúlta az év történelmi kiállításának szervezését, szinte az összes tudós kihátrált a projekt mögül

11/01/2022 09:19

| Szerző: Klubrádió

Kásler Miklós még decemberben indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló nagyszabású nemzetközi kiállítás kurátorait, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézet kezébe helyezte az 506 millió forintból megvalósuló, egy-egy látványosságot többek között a szentpétervári Ermitázsból és a Vatikánból kölcsönző tárlatot – értesült a Válasz Online.

"Elfogadhatatlan, ami történt. Régóta vagyok a pályán, de még csak hasonló eljárást sem láttam soha, sem itthon, sem külföldön. ... Három hónappal a megnyitó előtt kívülről személyi és tartalmi kérdésekbe belenyúlni szakmailag teljesen vállalhatatlan” – mondta a lap megkeresésére Révész László régész, muzeológus, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti tanszékének vezetője. 

"Ez a tudomány einstandolása. ... „Óriási értéke volt a katalógus szerzőcsapatának, hogy a régészettől az irodalomtörténetig az összes releváns tudományág megjelent benne a lehető legjobb színvonalon. Ez most elveszett, és nem tudni, mi jön helyette. A saját tanulmányom közlési engedélyét mindenesetre visszavontam, természetesen az érte járó honoráriumot is vissza fogom fizetni” – kommentálta a történteket Thoroczkay Gábor, az ELTE Középkori Történeti Tanszék docense. 

Az új kurátornak, Makoldi Miklósnak nincs tudományos fokozata, egyetemi és be nem fejezett doktori évei alatt – nyilvánosan elérhető önéletrajza szerint – főként avar lovastemetkezésekkel foglalkozott, ráadásul az egyik szakértője volt a konkrét történelemhamisítások miatt botrányba fulladt A pozsonyi csata című animációs filmnek.

A Válasz Online úgy tudja, hogy az új tartalomjegyzékben már – témájának kihúzása vagy önkéntes visszamondás miatt – nem fog szerepelni a szerzők döntő többsége: Biczó Piroska, Feld István, Haramza Márk, Langó Péter, Szőke Béla Miklós, Végh András és Wolf Mária régész, Földváry Miklós vallástörténész, Madas Edit irodalomtörténész, Rácz György és Spekner Enikő levéltáros, Szovák Kornél történész-filológus, Thoroczkay Gábor és Szende Katalin történész és Szakács Béla Zsolt művészettörténész.