„Köszönjük
A lényeg

Karácsony benyújtotta a fellebbezését, a főpolgármester-választás megismétlését kéri

17/06/2024 16:28

| Szerző: Klubrádió

Karácsony Gergely hétfő délután beadta a Kúriának azt az indítványt, amelyben a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését és a szavazás megismétlését kérte az egész városban.

Karácsony Gergely rendkívül szoros versenyben, 324 szavazattal nyerte vasárnap a választást, de ellenfele, Vitézy Dávid fellebbezést nyújtott be a nagy számú érvénytelen szavazathoz kapcsolódóan. Az Átlátszó birtokába került dokumentumok szerint gyakran egy formanyomtatvány kitöltésével, többnyire szó szerint megegyező szöveggel nyilatkozott úgy több mint kétszáz szavazatszámláló bizottsági tag a fővárosban, hogy a szavazókörükben érvénytelennek nyilvánították a Vitézy Dávidra és (a szavazólapokról kihúzott) Szentkirályi Alexandrára leadott kettős szavazatokat.

Ezzel együtt is megtartották az újraszámlálást pénteken, amikor szintén Karácsony Gergely győzelmét hirdették ki, de már az előzőnél is kevesebb, 41 szavazattal. Karácsony előre jelezte, hogy bármi is lesz az eredmény, kezdeményezni fogja, hogy megismételjék a főpolgármester-választást, ezt az NVB döntése után is megerősítette.

„Tudom szokatlan dolog, ha egy politikus tartja a szavát, ahogyan az is, ha egy olyan választás megismétlését kéri, amit megnyert. Tudom azt is, hogy sokan belefáradtak már ebbe a hosszúra nyúlt választási kampányba, de a választás demokratikus legitimitása nem múlhat azon, ki nyert és ki veszített. A Budapest köztársaságban biztosan nem” – írta a főpolgármester Facebook-oldalán.

Karácsony közölte, nem az újraszámlálás tényét kifogásolja. „Jó, ha szoros eredménynél még egyszer meggyőződünk arról, hogy biztosan jól számoltunk-e? Az érvénytelen szavazatok újraszámolása során azonban az derült ki, hogy a budapesti szavazókörök közel felénél nem volt garantálva az, hogy az újraszámolásra úgy érkezzenek meg a szavazólapok, ahogyan a választás éjjelén a szavazatszámláló bizottság azokat bekötegelte. Több kerületben az urna felbontásánál sem voltak jelen a helyi választási bizottság tagjai” – fogalmazott. Hozzátette: nem állítja azt, hogy történt bárhol visszaélés. „Azt állítom, hogy sérültek azok a törvényi garanciák, amik kizárnák a választási visszaélést.”