Új választás kell egy budapesti körzetben
Budafok egyik egyéni körzetében új választást írnak ki, mert az újraszámolás után döntetlen lett az eredmény az ellenzék és a Fidesz jelöltje között.
Budafok egyik egyéni körzetében új választást írnak ki, mert az újraszámolás után döntetlen lett az eredmény az ellenzék és a Fidesz jelöltje között.
Az LMP a Blaha Lujza téren akciózott, a fő téma a paksi atomerőmű bővítése és az ezzel kapcsolatos orosz-magyar megállapodás volt.
Az adóhatóság házkutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a párt irodájában. Csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország.
Útlezárásokra, időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter látogatása miatt ma Budapest számos pontján.
Megszavazta kedd este a londoni alsóház a konzervatív párti kormány indítványát az előrehozott parlamenti választás kiírásáról. Ha a törvénytervezetet a felső kamara, a Lordok Háza is jóváhagyja, ami biztosra vehető, az Egyesült Királyságban a kormány indítványa alapján december 12-én tartják a választást.
Zugló jelenlegi jegyzője, Papp Imre is pályázik Budapest főjegyzői posztjára - így értesült a Népszava.
Lemondott a Borkai-botrányban érintett ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségében betöltött tagságáról.
Miután tavaly, a parlamenti választások után lemondott a pártelnöki tisztségéről, most a pártból is kilépett- erősítette meg Vona Gábor, a párt volt elnöke a Népszavának.
Az MSZP Országos Elnökségének kezdeményezésére ma az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa megtárgyalta Lackner Csaba ügyét.
Ursula von der Leyen hivatalosan is biztosnak jelölte a magyar Várhelyi Olivért és a francia Thierry Bretont - erősítette meg a brüsszeli testület szóvivője.
Kiterjesztheti a chipsadót a kormány – értesült a Népszava. Egy friss javaslat szerint jövőre az édes termékek, így az üdítők, sütemények után akkor is meg kellene fizetni a Népegészségügyi Termékadót, ha kizárólag édesítőszert tartalmaznak, és több új termékre is vonatkozik majd a rendelkezés.