„Klubrádió
A lényeg

Jelentősen megugrott a tb-t elveszítettek száma

24/10/2022 07:02

Másfél év alatt két és félszeresére ugrott a társadalombiztosítási rendszerből kiesettek száma – írja a Népszava. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szerint október közepén 141 ezren voltak, akiknek érvénytelenítették a taj-számát, mivel hat hónapnál régebben tartoznak az egészségügyi szolgáltatási járulékkal. Tavaly márciusban még csak 55 ezren voltak, akik kiestek a védelemből.

Nekik tehát az orvosi ellátásért és a gyógyszerért is teljes árat kell fizetni, a kórházak, szakrendelők pedig maguk szabják meg a térítési díjaikat. A lap szerint az adósokat el szokták látni a háziorvosok, de támogatott gyógyszerre már egyik beteg sem jogosult, a patikában teljes árat kell fizetniük.

Érvénytelen taj-számmal fizetni kell a sürgősségi ellátásért is, ami maximum 750 ezer forint. Ha ennél többe kerül, akkor a különbözetet az állam állja.