„Klubrádió
A lényeg

Jávor: Nagyobb a baj mint gondoltuk

10/09/2022 10:41

| Szerző: Klubrádió

3500 milliárd forintnyi EU-forrás kifizetését függesztené fel az Európai Bizottság - derül ki Johannes Hahnnak, az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős biztosának július 20-i, a magyar kormánynak címzett leveléből. Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa úg foglmazott: "nagyobb baj van, mint gondoltuk!"

Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős biztosának július 20-i, a magyar kormánynak címzett levelét Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa posztolta ki a Facebookon.

Ebből a politikus szerint kiderül, 3500 milliárd forintnyi EU-forrás kifizetését függesztené fel az Európai Bizottság. Jávor úgy kommentálta, "nagyobb baj van, mint gondoltuk!"  A szankcióról már tudni lehetett – emlékeztet a volt EP-képviselő hoozátéve, azt azonban nem, hogy arról már júliusban tájékoztatta a brüsszeli testület a magyar kormányt.

A levél része a jogállamisági eljárás keretében folyó párbeszédnek, az ebben megfogalmazott kritikákra kellett a kormánynak augusztus 22-ig válaszolni, ennek fényében pedig a bizottság szeptember 22-ig dönt arról, a Tanács elé viszi-e a forrásmegvonást. A mechanizmus szerint a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban minősített többségre van szükség ahhoz, hogy megvétózzák a bizottság javaslatát – írja összefoglalójában a hvg.hu.