„Köszönjük
A lényeg

Így vesznek részt a kelet-európaiak az ukrán válság rendezésében – kivéve Orbánt

16/03/2022 12:53

| Szerző: Klubrádió

Egynapos látogatás után már Lengyelországban van Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Janša szlovén miniszterelnök, valamint Jarosław Kaczyński egykori lengyel miniszterelnök kormányfőhelyettes. A négy közép-európai politikus Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkozott.

A Twitteren Janez Janša megköszönte a szíves vendéglátást, és hogy felmérhették az ottani helyzetet. Közben az is kiderült, hogy a szlovák kormányfő nem politikai, hanem biztonsági okokból nem csatlakozott a V4-V1+1-ekhez. (Négy visegrádi ország, amiből Orbánt kicsit kikerült, de helyette csatlakozott a szlovén kormányfő).

A szlovák külügyminiszter szerint Heger ugyanakkor nem rejtőzködik, de a biztonságnak megvan a maga szerepe, és a biztonsági erők feladata a miniszterelnök védelme.

 

Ukrajnai háború
 
Ukrajnai háború
 
Kijev, 2022. március 16. Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) elnöke, miniszterelnök-helyettes (b), Petr Fiala cseh kormányfő (b2), Janez Jansa szlovén miniszterelnök (b3), Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (4b), Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j3) és Denisz Smihal ukrán kormányfő (j4) megbeszélésük előtt Kijevben 2022. március 15-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat
 

 

Eközben Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy azt követelik Ukrajnától, hogy Ausztriához és Svédországhoz hasonlóan semleges állammá nyilvánítsa magát, amit az oroszok kompromisszumos megoldásnak tekintenének. Szerintük így Ukrajna megtarthatná a hadseregét, de nem létesíthetne támaszpontokat külföldi csapatok számára, és azokat nem is fogadhatna be az országba.

Az oroszok kompromisszumos lépései közé tehető Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerda reggeli nyilatkozata is, ami szerint az Ukrajnával kötendő békemegállapodás egyes részei már közel állnak a megállapodáshoz, mert Kijev állítólag beleegyezett a semlegesség megvitatásába. (24.hu-Guardian)