„Klubrádió
A lényeg

Ideiglenes órarenddel indul több iskola

5/09/2023 08:33

| Szerző: Klubrádió

Több szülő arról számolt be, hogy az iskolai KRÉTA-rendszerbe feltöltött órarendben előfordul, hogy egy-egy tantárgynál a pedagógus neve helyén a „betöltetlen álláshely” kiírás szerepel.

Budapesten a XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskolában ideglenes órarenddel kezdték meg a tanítást, mert a fenntartó Külső-Pesti Tankerületi Központ nem fogadta el az intézmény által leadott tantárgyfelosztást – értesült a Népszava. A lap szerint a tankerület más iskolái is hasonlóan jártak.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a tanárok létszámában sem történt semmi rendkívüli változás, így szeptember elején elkezdődhet a tanítás.

A Szülői Hang Közösséghez is záporoznak a panaszok: van, aki arról számolt be, hogy a gyermeke osztályában a fizikaórákat is a magyarszakos tanár fogja tartani. Több szülő arról is írt, hogy az iskolai KRÉTA-rendszerbe feltöltött órarendben előfordul, hogy egy-egy tantárgynál a pedagógus neve helyén a „betöltetlen álláshely” kiírás szerepel.

Idén nem nyitott ki a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium, az iskolavezetés tájékoztatása szerint a tanítás hétfőn négy különböző helyszínen kezdődött meg, és várhatóan szeptember 15-ig így is marad.

Ennek oka, hogy az iskola tornatermének teteje még júliusban beszakadt, a helyreállítást pedig nem sikerült elvégezni tanévkezdésig.