„Köszönjük
A lényeg

IDEA: Már 6 százalékkal vezet a TISZA a Fidesz előtt

11/12/2024 11:23

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

43-37 az állás a biztos szavazók körében.

A Tisza Párt előnye a teljes népesség és a biztos szavazók körében is 6 százalékpontra emelkedett a Fidesz-KDNP-vel szemben – derült ki az IDEA Intézet november 29. és december 6. között elvégzett, országos, reprezentatív felméréséből.

A kutatás szerint december elején a felnőtt népesség egyharmada (33 százalék) szavazott volna a Tisza Pártra egy parlamenti választáson, miközben a kormánypárti szavazók 27 százalékot kaptak volna. A választási hajlandóságot is figyelembe véve egy most vasárnapi szavazáson a résztvevők, azaz a biztos szavazó, pártot választani tudók

A Tisza Párt rendezvénye Budapesten
 
Magyar Péter
 
Budapest, 2024. július 6. Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke beszédet mond a párt rendezvényén a budapesti a MOM Sport rendezvényközpontban 2024. július 6. MTI/Hegedüs Róbert
Fotó: Hegedüs Róbert
 

43 százaléka adta volna le a voksát Magyar Péter pártjára, miközben a Fidesz-KDNP-t 37 százalékuk támogatta volna.

A felmérésből kiderül az is, hogy az év eleje óta a bizonytalan politikai pártpreferenciával rendelkezők aránya 13 százalékponttal mérséklődött.

A Závecz Research december 5-én publikált kutatása szerint szerint akkor a biztos részvételt ígérő pártot választóknál a Tisza Párt 39 százalékon, a Fidesz 35 százalékon állt.