„Vásároljon
A lényeg

HVG360: Fideszesek magánnyomozókat állítanak ellenzéki politikusokra, a magánéletükre is kíváncsiak

1/12/2021 10:54

A kormányoldal nincs rászorulva arra, hogy az állami titkosszolgálatokat vesse be politikai ellenfeleit kompromittáló információk gyűjtésére, az ilyen munkára a „mezítlábasakat” is be lehet vonni – írta a fizetős HVG360. A lap tud olyan, ma már a magánnyomozói piacon tevékenykedő egykori titkosszolgákról, akik az előválasztáson győztes politikusok feltérképezésére kaptak megbízást.

A HVG szerint a kormánypártnak már csak azért sincs feltétlenül szüksége arra, hogy állami erőforrásból, a titkosszolgálatok segítségével gyűjtsön információkat a politikai ellenfeleiről vagy azokról a közéleti szereplőkről, akik potenciális veszélyt jelentenek rá, mert a titkosszolgálatok által keletkezett anyagokat nem tudnák a nyilvánosság előtt felhasználni. Ha ezt tennék ugyanis, akkor a saját műveleteiket dekonspirálnák.

Másrészt politikusokat, ismert közéleti szereplőket mindig is rizikósabb állami eszközökkel megfigyelni, az ilyen munkára könnyebb „mezítlábasakat” bevonni. Mezítlábasnak nevezik azokat a főleg exrendőrökből vagy egykori titkosszolgákból álló embereket, akik rendszerint magánnyomozói megbízásokat vállalnak el.

A munka során nemcsak a célszemélyről, de annak családtagjairól is kiderülhetnek olyan információk, amelyeket egy politikai kampányban fel lehet használni a célszemély lejáratására. Egy alaposan elkészített operatív környezettanulmánnyal sokszor jobban fel lehet térképezni valakinek a magánéletét, mint ha a telefonját hallgatnák le – írja a HVG360.