„Zajlik
A lényeg

Hernádi Zsolt érdekeltségéhez kerül a MÁV karbantartócége

10/10/2023 17:16

| Szerző: Klubrádió

Egy Hernádi Zsolt MOL-vezérhez közeli magántőkealaphoz kerülnek az államtól a MÁV nagy értékű járműjavítói. Pontosabban a Magyar Vagon nevű céghez kerül a Szolnoki Járműjavító, azaz MÁV Vagon Kft. "mintegy 75 százaléka" a vasúttársaság közlése szerint. A Dunakeszi Járműjavító már korábban átkerült ugyanehhez a céghez, írja a Szabad Európa.

Ismeretlen összegért a Magyar Vagon Zrt.-hez kerül a MÁV Vagon Kft. "mintegy 75 százaléka" – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A cég ugyanakkor továbbra is a MÁV-VOLÁN csoport leányvállalata marad, így az ott dolgozók munkáját nem befolyásolja a tulajdonosi szerkezetváltás.

A MÁV szerint így hatékonnyabbá válhat a vasúti járművek karbantartása és gyártása a MÁV-Volán-csoportnál. A kormányzat döntésének célja, hogy MÁV-VOLÁN-csoport kötöttpályás járműveinek jelenlegi 40 éves átlagéletkorát jelentősen csökkentse, amihez az kell, hogy jobb alapanyagokat tudjanak beszerezni, és korszerűbb járműveket gyártani. Mindemellett a cégcsoport azt reméli, hogy a tulajdonosváltás által egy versenyképesebb, üzleti alapú működés is megvalósulhat.

A MÁV másik nagy járműjavítóját, a Dunakeszi Járműjavítót már 2020 közepén eladta. A vevő ugyanaz volt, a Magyar Vagon Zrt., és a vevő finanszírozója is, az állami Eximbank. Előbbi az a vállalat, amelyben korábban az orosz tulajdonosok mellett a honvédelmi miniszternek, Szalay-Bobrovniczky Kristófnak is volt részesedése. Ám a miniszteri kinevezése után le kellett mondani róla Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatójának javára.

Pontosabban: a Magyar Vagon Zrt. a Solva II Magántőkealap érdekeltsége, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végsőtulajdonosokat listázó adatbázisa szerint Hernádi Zsolt MOL-vezér üzleti köréhez tartozik.

(forrás: Szabad Európa, Portfolio.hu, kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)