„Támogassa

Házkutatást tartottak Szász János rendezőnél, számítógépeket, telefonokat vittek el

5/02/2021 16:52

| Szerző: Klubrádió

A rendőrség házkutatást tartott Szász János filmrendező otthonában péntek reggeltől délutánig. A rendőrök elvitték az összes számítógépet, telefont és egyéb adathordozót. A rendező a Telexnek azt mondta: „Undorító gazság van a háttérben”.

A Telex információi szerint még kora délután is tucatnyi rendőr volt a lakásban. Ügyvédje, Fülöp Tamás a portálnak azt mondta, Szász „egyik művészeti tevékenységével kapcsolatban folyik nyomozás.” „Jogi természetű konfliktusról van szó”, tette hozzá.

Azt is mondta, hogy a házkutatási határozatban egy rendkívül enyhe bűncselekményi tétel szerepel, „ennél enyhébb büntetési tétellel rendelkező bűncselekmény nem is nagyon létezik”. Az intézkedést nagyon méltatlannak és eltúlzottnak gondolják, és szerintük a feljelentés is megalapozatlan és jogi szempontból sem alátámasztott, de azt még nem tudják, hogy ki a feljelentő. Az a tényállás, ami a házkutatási határozatban megjelenik, az ügyvéd álláspontja szerint nem is bűncselekmény.

A rendőrök délután fél három körül távoztak Szász János otthonából, egy csomagtartónyi digitális eszközt vittek magukkal. Szász János a Telexnek megrendülten azt nyilatkozta: „Tudom, hogy ki áll a dolog mögött, de nem mondom el, hogy kiről van szó. De nagyon szégyellje magát az illető!” – mondta. Szerinte botrányos, „hogy ez megtörténhet ma Magyarországon”. „Undorító gazság van a háttérben” – mondta. Legalább 60 napra elvitték az összes telefonunkat, számítógépünket és minden adathordozót – sorolta.

A BRFK sajtóosztálya a Telex és a 444 megkeresésére is válaszolt. A közleményben azt írták: „a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály személyes adattal visszaélés vétség és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, amely keretében a helyszínen kutatást hajtott végre a rendőrség. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt”.

Szász János az utóbbi időszakban azzal került be a hírekbe, hogy felmondott az átalakított Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve hogy évek óta dolgozik egy dokumentumfilmen, amely a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpár történetét dolgozza fel. A Telex információi szerint ebben jogi természetű vita van az orvoscsapat és Szász között. A film – szintén a portál értesülései szerint – egyelőre úgy áll, hogy még nem készült el a nyersvágat a forgatott anyagokból.

(Címlapi kép: Paul Katzenberger/Wikimedia Commons)