„Klubrádió
A lényeg

Hadházy feljelentést tett a számlagyár miatt

9/03/2022 16:18

| Szerző: Klubrádió

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő feljelentést tesz pénzmosás gyanúja miatt. A 444 terjedelmes cikkben mutatta be, hogyan épült fel egy országos számlagyár, amely "2018 januárja és 2021 nyara között a gyanú szerint (...) több mint 19 milliárd forintról állított ki számlát, az általuk okozott költségvetési kár közel négymilliárd forint". A számlagyárban érintett 33 cég olyan nagy társaságokkal is kapcsolatban álltak, mint 4IG, Antenna Hungária, a T-Systems. A listáért kattintson ide:

Az ügyet az adóhatóság tárta fel, lehallgatások során még arra is fény derült, hogy a lehallgatottak egy része tisztában volt azzal, hogy lehallgatják őket, és mindent megpróbáltak, hogy leállítsák a NAV-ot, emiatt Hadházy köszönet mondott a NAV nyomozóknak, „akiket a NAV elnöke sem tudott leállítani”.

 

Az ügy főszereplői közül az egyik gyanúsított, Fuzik Zsolt azt állította, hogy MSZP-s politikusokat is lefizettek, mint Baja Ferenc, Horváth Csaba zuglói polgármester, illetve Tóth Csaba és Molnár Zsolt parlamenti képviselők. Baja és Molnár elismerték, hogy találkoztak a fő gyanúsított Fuzikkal, de tagadták, hogy pénzt kaptak volna. Molnár azt is bejelentette, hogy magánvádas büntetőeljárást kezdeményez nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért Fuzik és egy újság ellen, továbbá azt ígérte, hogy a Magyarország Legfőbb Ügyészhez fordul és kezdeményezi, hogy az indítványozza az Országgyűlés Elnökénél az adott ügyben a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Baja Ferenc a 24.hu szerint az Atv.hu-nak tagadta Fuzik Zsolt állításait. „Nem tudom, Fuzik Zsolt miről beszél, hozzám semmilyen hatósági megkeresés nem érkezett” – mondta a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke. Baja azt elismerte, hogy többször is találkozott Fuzikkal, aki arról győzködte, hogy a SYS Kft. alkalmas a BKV informatikai feladatainak ellátására. Baja szerint ő ezt vitatta.

A nyomozást a győri adónyomozók kezdték, és ahogy felgöngyölítették az ügyet, egyre komolyabb szintekre jutottak, végül állami cégnél is volt házkutatás például az Antenna Hungáriánál.