Habony-közeli cég vette meg a mini-Dubaj területére elővásárlási joggal bíró vállalkozást
22/01/2025 16:22
| Szerző: Klubrádió
A fővárosi távhőcég mellett egy másik vállalkozásnak is elővásárlási joga van a rákosrendezői mini-Dubaj fejlesztési terület egy részére. Ezt a céget 10 nappal az állam és az arab befektetők közti szerződés aláírása előtt megvette Halkó Gabriella, aki Habony Árpád gazdasági érdekeltségeinek gyakori képviselője – írja a hvg.hu.
"Habony Árpádék is tízmilliárdokat szakíthatnak a Mini-Dubajból. A birtokomba került információk alapján még pár nappal ezelőtt is gazdát cserélt a területen elővásárlási joggal rendelkező cég, a szálak pedig a Habony-féle kormányzati érdekcsoporthoz vezetnek" – írta Jámbor András ellenzéki képviselő szerdai Facebook-posztjában.
Jámbor egy részvényesi határozatot is mellékelt, amelyben valóban az áll, hogy a mini-Dubaj területének egy részére a Fővárosi Önkormányzat távhőszolgáltató cége mellett elővásárlási joggal rendelkező másik cég gazdát cserélt – mindössze 10 nappal a magyar állam és az arab befektetők projektcége közötti szerződés aláírása előtt.
A hvg.hu által is bemutatott adásvételi szerződésben rögzítik, hogy az önkormányzati tulajdonú Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. mellett egy magáncégnek is elővásárlási joga van a terület egy-egy részére. Ez a magáncég egy 2017-ben alapított vállalkozás, amelynek kezdettől egyedüli tulajdonosa és vezérigazgatója Zelles Sándor, aki a Gyurcsány-kormány idején az állami vagyonkezelőt, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot vezette, de a NER idején is megtalálta a számítását, ahogy a cikkben írják, korábbi hírek szerint Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó köréhez rajta keresztül jutott el pénz TV2-ből, illetve egy máltai offshore cégen keresztül ő lett a Vértesi Erőmű egyik tulajdonosa.
Zelles idén január 6-án nem másnak adta el az amúgy az utóbbi 5 évben semmilyen árbevételt nem termelő, viszont néhány tízmilliós veszteséget felhalmozó alvócégét, mint Halkó Gabriella egyik vállalkozásának. Halkó pedig Habony Árpád számos magyarországi céges érdekeltségének ügyvezetője is.
A cikkben felhívják a figyelmet, hogy mindez csupán 10 nappal azelőtt történt, hogy a magyar állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az arab befektetői csoport magyarországi projektcége, az Eagle Hills Hungary Zrt. január 16-án aláírta az adásvételi szerződést a rákosrendezői rozsdaterületről nettó csaknem 51 milliárd forint értékben.
Frissítés: a Válasz Online cikke szerint nemcsak az említett, Habony Árpádhoz köthető magántőkealap, hanem személyesen Garancsi István (a miniszterelnök kötélbarátja) is tulajdonos lett abban a cégben, amely "Rákos-Dubaj" egyik területének résztulajdonosa. A tulajdonosváltásra alig pár nappal azelőtt került sor, hogy a magyar állam eladta a rákosrendezői területet Mohamed Alabbar cégének.