„Klubrádió
A lényeg

Gyurcsányozással reagált a Fidesz a magas inflációra

9/11/2021 16:59

| Szerző: Klubrádió

A parlament költségvetési bizottságának összehívását és Varga Mihály pénzügyminiszter meghallgatását kezdeményezi Varju László, a testület DK-s elnöke, miután a várakozásokat meghaladóan gyorsult az infláció októberben. A Fidesz gyorsan és nem váratlan szóhasználattal reagált Varju nyilatkozatára: a kormánypárt szerint Gyurcsányék a magas infláció mellett rezsit és adókat emeltek, és elvettek egyhavi nyugdíjat – írja a 24.hu.

A közleményben azt írták: az infláció egész Európában emelkedik a járvány és a többi között az energiaárak emelkedése miatt. A magyar emberek bérét, nyugdíját és megélhetését viszont szerintük számos intézkedés védi, és azt az álláspontjukat is hozzátették, hogy Gyurcsányék idejében a magas infláció mellé még megszorításokkal is nehezítették az emberek életét. A közleményben még Márki-Zay Pétert is megemlítik:

„A kormány biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést, a gazdasági növekedésnek köszönhetően 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot fizet az időseknek, emeli a béreket a közszférában, jelentős adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat a minimálbér-emelésben, visszafizeti a gyermekeseknek az idén befizetett személyi jövedelemadót, elengedi a fiatalok jövedelemadóját és biztosítja az alacsony energiaárakat. Ezzel szemben a Gyurcsány-korszakban a magas infláció mellé még megszorításokkal is nehezítették az emberek életét: elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat, befagyasztották a béreket, emelték a munkát terhelő adókat és az egekbe emelték a rezsit. Gyurcsányhoz hasonlóan Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is arról beszél, hogy eltörölné a rezsicsökkentést.”

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, 2021. októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1%-kal nőttek a KSH adatai alapján. 2008 óta csak egyszer, 2012 szeptemberében volt ilyen magas (6,6%) az infláció Magyarországon.

(Kiemelt kép:  Fidesz / Facebook)