„1%
A lényeg

Gyurcsány szerint Márki-Zay erőtlennek és gyávának bizonyult

4/04/2022 11:38

| Szerző: Klubrádió

Gyurcsány Ferenc a késő esti élő bejelentkezésében reagált a választás eredményeire. Amellett, hogy szerinte nem volt szabad és igazságos ez a választás, a DK elnöke kiosztotta a kormányfő-jelöltként megbukott Márki-Zay Pétert is.

"Ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon, akkor végül, amikor cselekedni kell, erőtlennek, rosszabb esetben, gyávának fog bizonyulni. Erőtlent meg gyávát nem bíznak meg, hogy vezessen bármit, különösképpen nem a hazát” – mondta Gyurcsány Márki-Zay nevének említése nélkül. 

A DK-elnök utalt arra is, hogy pártjuk támogatói mással akartak küzdelembe menni, és úgy fogalmazott: "Kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják. Kapitány attól lesz valaki, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Aki a hajót viharba vezeti, aki nem éri el a kikötőt, aki nem ér oda a kívánt célhoz, az lehet, hogy ott állt a kormánynál, lehet, hogy döntött, de végül azok, akik rábízták a hajó sorsát, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány. És azt hiszem, hogy igazuk van”