„Zajlik
A lényeg

Gyurcsány Magyar Péternek: Ha lenne még párbaj, kihívnám és ellátnám a baját

11/09/2024 16:10

| Szerző: Klubrádió

A volt miniszterelnök szerint a Tisza Párt elnöke "alávaló, mocskos dolgot csinál. Valójában azt, amit a Fideszben megtanult. Talán éppen Rogántól".

Gyurcsány Ferenc szerdán hosszú Facebook-posztban támadta Magyar Pétert, amiért a Tisza Párt elnöke szerinte azt állította róla, hogy alkoholista. A DK elnöke arról írt, miért tartja „szemétségnek” Magyar állítását, amit egyértelműen visszautasított. Közölte, ha egy közszereplő függő (alkoholista, drog-, vagy éppen játékfüggő), az szerinte közügy. Ugyanis a függő ember nem szabad ember, nem ura önmagának, rab, hiszen élete egy része felett elvesztette az irányítást. Vagyis nem tudja jól szolgálni a választóit. Majd úgy folytatta, „Ami engem illet: idén eddig kétszer ittam alkoholt. Újév hajnalán, meg nyaralásunkon.”

„Péter, Ön alávaló, mocskos dolgot csinál. Valójában azt, amit a Fideszben megtanult. Talán éppen Rogántól. Ha egyszer vezetni akarja az országot, joga van ezt akarni, akkor azért már most megjegyzem: ezzel a mentalitással még a mostaninál is szerencsétlenebb lesz ez az ország” – írta.

„Nem az a baj, hogy nem értünk egyet egy csomó dologban. Ez még jó is lehet. Az a baj Péter, hogy ha ez Ön szerint rendben van, akkor Ön pocsék ember. Ilyen egyszerűen: pocsék” – fűzte hozzá a volt miniszterelnök. Aki azzal zárta posztját, hogy „ha lenne még párbaj, kihívnám és ellátnám a baját. Mert megérdemli.”

A sokat kommentelő Magyar Péter nem hagyta szó nélkül a bejegyzést, úgy reagált: „Köszönöm az életvezetési tanácsokat elnök úr! Ha megengedi, inkább foglalkozom az ország sorsával, az emberek életét valóban érintő kérdésekkel (tudja, egészségügy, oktatás, közlekedés, gazdaság, nyugdíjak, stb.). Mondanám, hogy önnek is ezt javaslom, de nem akarom eltántorítani ezen reggeli üzengetési szokásától. Talán a hazánknak is jobb, ha inkább velem foglalkozik…”.

Gyurcsány Ferenc is válaszolt, szerinte Magyar a hazai politika fontos szereplője lett, ezért amit tesz, mond, és ahogy viselkedik az közügy. „Maga megtért bárányt játszik, úgy csinál, mintha Önnel kezdődött volna az élet, közben bunkó módon viselkedik” – írta.