„Klubrádió
A lényeg

Gyöngyösi Márton a Jobbik új elnöke

2/07/2022 16:29

Tisztújító kongresszust tartott a Jobbik, ahol Jakab Péter lemondása után új elnököt is választott magának a párt. Június 8. óta Potocskáné Kőrösi Anita töltötte be az ideiglenes elnöki tisztséget.

Gyöngyösi Márton - a párt eddigi elnökhelyettese - mellett elindult az elnöki posztért Földi István is, a szavazás előtt pedig visszalépett a harmadik induló Ander Balázs.

Gyöngyösi - aki 2019 óta a párt EP-képviselője, előtte a Jobbik országgyűlési képviselője volt, 2014 és 2018 között a parlament  külügyi bizottságának alelnöke, 2018 és 2019 között pedig frakcióvezető volt - a szavazatok 68%-át szerezte meg az elnökválasztáson.

Gyöngyösi Márton két hete jelentette be, hogy indul a pártelnöki posztért, akkor arra hivatkozott, hogy „amikor egy rezsimmel harcolunk, akkor nem lehet sem álmodozni, sem az úton visszafordulni, sem kiegyezni az elnyomással”.

Szombati győzelme után Gyöngyösi azt mondta, hogy a nyugtalanság után a párt tagjai egy építkezős korszakra készülhetnek, mivel ma „Magyarországon nincsen valódi nemzeti és valódi konzervatív párt a politikai palettán”, a Jobbik pedig ezt a helyet kívánja betölteni.

Nem zárta ki a lehetősgét, hogy a Jobbik rész legyen a jövőben egy demokratikus ellenzéki összefogásnak, de jelenleg a Jobbiknak a saját nemzeti konzervatív politikájával kell törődnie.

„Nekem az a feladatom, hogy felrázzam az ellenzéki szavazókat, felrázzam az ellenzéket, a Jobbik vezetésével megmutassuk azt, hogy igenis lehet ezzel a kormánnyal szemben alternatívát kínálni” - nyilatkozta.