„Klubrádió
A lényeg

Gémesi György: Az iparűzési adó felezése a vállalatoknak sem kedvez

28/12/2020 13:45

| Szerző: Klubrádió

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az iparűzési adó megfelezése igazán nem segít a válság által sújtott vállalkozásoknak, de különösen megnehezíti az érintett vállalkozások működéséhez is feltétlenül szükséges közszolgáltatások biztosítását. Közben a kormány több százmilliárd forintnyi közpénzt szórtak el olyan célra, amely nem a járványvédelmet szolgálja, és amelyből az ellenzéki vezetésű települések kimaradtak.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnökségének közleménye szerint a kormány a járvány és a gazdasági válság kezelésének felelősségét magáról ledobva immár nyíltan helyezi saját hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé – írja a Telex.

A közlemény hangsúlyozza, amellett, hogy diszkriminálják az ellenzéki vezetésű településeket a karácsony napján közzétett önkormányzati támogatások elosztásakor, elfogadhatatlan, hogy több százmilliárd forintnyi közpénzt szórtak el olyan célra, amelynek semmi köze sem a járvány, sem a gazdasági válság hatásainak kezeléséhez.

Hozzátették, egyértelművé vált az is, hogy az iparűzési adó megfelezése a válság által sújtott vállalkozásoknak érdemi segítséget nem jelent, veszélyezteti azonban a kulcsfontosságú közszolgáltatások, egyebek közt a városi tömegközlekedés, a szemétszállítás, a köztisztaság, az óvodai-bölcsődei ellátás, a kulturális, egészségügyi és szociális támogatások biztosítását az ország számos településén.

Bemutatkozott az LMP új parlamenti frakciója
 
Gémesi GyörgyFotó: Varga György / MTI
 

Gémesi György azt is közölte: elvárja a miniszterelnöktől, hogy az önkormányzatoknak járó támogatások ügyében is tekintse „laboratóriumnak” Ausztriát, ahol az osztrák kormány már 2,5 milliárd euróval támogatta a helyhatóságok járvány- és válság elleni védekezését. Gödöllő független polgármestere azt is kérti, hogy a kormány az önkormányzati szövetségekkel januárra tervezett egyeztetés előtt hozza nyilvánosságra az önkormányzatok kompenzálására vonatkozó javaslatát.

Gémesi György a Klubrádiónak is nyilatkozott a témában, mint mondta, már régen nem arról van szó, hogy "bizonyos jellegű" önkormányzatok egy picivel többet kapnak, mint mások, hanem arról, hogy utóbbiak teljes mértékben a tönk szélére kerülnek. Azzal, hogy a miniszterelnök, illetve a kormány ezektől a helységektől rengeteg pénzt vesz el, nem a polgármestereket hozza nehéz helyzetbe, hanem a településeken élőket, ráadásul az iparűzési adó megfelezése nem segíti a vállalkozásokat, hiszen azt csak azoknak kell fizetnie, akiknek bevétele van.

Gémesi hangsúlyozta, az önkormányzati szövetség azt szeretné, ha az elvonás ellentételezése normatív alapon történne, de nem számít arra, hogy a kormány bármit változtatna a bejelentett intézkedésén. A dolog eldőlt, le kell gyilkolni azokat az önkormányzatokat, akik nem úgy gondolkodnak, ahogy azt a Fidesz elvárja – fogalmazott.

2020. december 28. A lényeg-részlet / Interjú, Gémesi György - 2020.12.28.
00:58
00:00