Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Fordulat egy devizahiteles ügyében

17/06/2025 21:47

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A bíróság kimondta, érvénytelen az egykori adós 2008-as kölcsönszerződése, a banknak vissza kell fizetnie azt a pénzt, amit az árfolyamváltozás miatt szedett be. Ez az első eset, hogy az Európai Unió Bíróságának májusi döntése alapján pert nyert valaki.

Fordulat történt egy devizahiteles perben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon: a bíróság első fokon érvénytelennek nyilvánította az MBH Bank jogelődje, az Allianz Zrt. által kötött kölcsönszerződést – számolt be a 24.hu. A döntés alapját az Európai Unió Bíróságának májusi ítélete képezte, amely szerint az adósok csak a ténylegesen felvett összeggel tartoznak, az árfolyam-különbözet terheit pedig a banknak kell viselnie, ez az első eset, amikor valaki ez alapján nyert pert.

A perben szereplő adós 2008-ban kapott 7 millió  forintnyi deviza alapú kölcsönt, amely után 2025 februárjáig közel 13,5 millió forintot törlesztett vissza. A bíróság megállapította, hogy az árfolyamkockázatról szóló hiányos tájékoztatás miatt a szerződés teljesen érvénytelen. Az MBH Bankot arra kötelezték, hogy fizessen vissza csaknem 6,5 millió forintot, valamint az erre eső késedelmi kamatot az adósnak.

A pernyertes adós ügyvédje, Bihari Krisztina szerint ez az első magyar ítélet, amely kizárólag az uniós jog alapján született, és amely szembemegy a korábbi hazai bírói gyakorlattal. Szerinte  jogalkotói lépésekre is szükség van a korábbi, uniós jogba ütköző ítéletek felülvizsgálatához.

Ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnök épp kedden beszélt arról a parlamentben, hogy a kormány már mindent megtett a devizahitelesek ügyében és az EUB szerinte a Kúriára rótt feladatokat.

A Másrészrőlben az európai ítélet után részletesen foglalkoztunk azzal, milyen következményei lehetnek a döntésnek.