„Klubrádió
A lényeg

Először nem javasolta Merkely a Janssent, magának mégis beadatta, aztán Amerikában utazott

30/11/2021 17:23

| Szerző: Klubrádió

Merkely Béla professzor utazási lehetőségeire is gyakorlati hatással volt, hogy két Szputnyik-oltása után harmadiknak Janssent kért. A Semmelweis Egyetem rektora a napokban az Egyesült Államokba repült, amit valószínű, nehezebben tehetett volna meg, ha más típusú oltást kér. A Janssent korábban, szakmai okokból  még nem tartotta jó választásnak. 

Arra is jó lehetett Merkely Béla professzornak, hogy két Szputnyuik-oltása után a Janssent választotta harmadiknak, hogy nem sokkal később az Egyesült Államokba utazhasson. A Semmelweis Egyetem rektora kedd délután Facebook-oldalán számolt be róla, hogy hétfőn Chicagóban az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság konferenciáján tartózkodott.

A november 29-i eseményen mutatták be a világ első Photon Counting CT-jét, amely áttörést jelent az onkológiai, a pulmonológiai, valamint a kardiológiai képalkotásban. Merkely Béla azt is megírta, hogy az új technológiájú diagnosztikus eszközből, amelyet csaknem 15 éven át fejlesztettek, a Semmelweis Egyetem is be tudott szerezni egyet.

 
Középen
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Forrás: Facebook 
 

Valószínű, hogy megkönnyítette a rektor amerikai utazását, hogy Janssent kapott harmadik oltásnak pár hete. Ez akkor némi értetlenséget váltott ki a közvéleményből, mert az orvosegyetemi vezető a korábbi ajánlások ellenére – amelyekkel akkor ő is egyet értet – adatott be magának két Szputnyik után harmadiknak Janssen-vakcinát. Erről ő maga számolt be november közepén, majd az ennek kapcsán felvetődő kérdések tisztázására az egyetem közleményt adott ki, amelyben Merkely döntését azzal magyarázta, hogy az előző ajánlás ideje óta újabb klinikai eredmények és nemzetközi ajánlások születtek, ezek szerint pedig már a Janssen is adható Szputnyikra. ( A teljes közleményt tartalmazó cikkünket ITT olvashatja.)

A Janssen fontos tulajdonsága, hogy a páciens a teljes dózist egy adagban kapja meg, így már egyetlen szúrás után is nemzetközileg elismert vakcinával oltott személynek számít, ami azt jelenti, hogy azokba az országokba is beutazhat különösebb procedúra nélkül, ahol az orosz Szuptnyikot nem ismerik el hivatalosan. Az Egyesült Államokban november 8-án lépett életbe az a szabály, hogy beutazáskor csak azokat az oltóanyagokat fogadják el, amelyeket az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal vagy az Egészségügyi Világszervezet rendszeres vagy sürgősségi használatra jóváhagyott. A Szputnyik nincs ezek között, tehát azzal nem könnyű bejutni Amerikába.

Merkely előtt, októberben, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterről is kiderült, hogy két Szputnyikra Janssent kapott harmadik oltásnak. Ezt azzal magyarázta, két orvos is azt mondta neki, két hónapra rá nem ajánlanák, de nyolc hónapra rá nyugodtan lehet Janssent adni.

Merkely és Gulyás döntésének is ellentmondani látszik a Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter által november 25-én a harmadik oltáshoz közölt hivatalos eljárásrend. E szerint Szputnyik után több más oltás is alkalmas lehet harmadik vakcinának, de ezeket között nem szerepel a Janssen. Igaz, megjegyzi, az oltóorvos döntése értelmében, ellenjavallat esetén el lehet térni az ajánlástól.