Elmarasztalta az adatvédelmi hatóság Pintéréket
23/02/2026 13:34
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A NAIH szerint jogsértést követett el a Belügyminisztérium, amikor eltitkolta a szülői kérdőívek eredményeit, ráadásul volt, hogy uszító, gyülöletkeltő kérdés került bele.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint jogsértést követett el a Belügyminisztérium, amikor a közoktatásra vonatkozó, szülőknek küldött kérdőívek eredményeit titkosította – számolt be a 24.hu a Szülői Hang Közösség közleményéből. Ez az érdekvédelmi szervezet tett bejelentést a hatóságnál.
Amellett, hogy a NAIH kimondta, hogy a minisztérium közérdekű adatokat tartott vissza, úgy ítélte meg, hogy az egyik, 1,5 millió szülőnek kiküldött kérdőívben gyűlöletkeltő és úszító módon fogalmazott a tárca.
Több évben, 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is kiküldték a kérdőívet a Kréta rendszeren keresztül és minden alkalommal megtagadták az eredmények kiadását, közérdekű adatkérésre, sőt a NAIH felszólítására sem adták ki az adatokat. Igaz, egyes, a kormány által kiválogatott és a kormány számára kedvező adatot a minisztérium a sajtón keresztül közzétett.
A NAIH jelentésében azt írja: "nem szolgálja sem a társadalom, sem a gyermekek érdekeit, hogy uszító, gyűlöletkeltő állítást fogalmaznak bele a Kréta rendszeren keresztül kiküldött szülői kérdőív kérdésébe".
Bár azt nem fejtik ki, konkrétan melyik állítás tartalmazott ilyet, a 24.hu megkérdezte a Szülői Hang munkatársát, aki szerint a 2022-es kérdőívben található egyik kérdésre gondolhatott a hatóság. Ez így hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?".
Erre gyakorlatilag nincs jó válasz, mert a kérdésben lévő állítás már önmagában is manipulatív, és alkalmas arra, hogy a tiltakozó pedagógusok ellen hangolja a kérdőív kitöltőit – tette hozzá Miklós György, a szervezet munkatársa.
A 2025-ös kérdőív esetében egyébként a Szülői Hang pert is nyert, így ennek adatai már nyilvánosságra kerültek. Akkor az egyik kérdés a kormány egyik tervéről szólt, miszerint a kompetenciamérések eredményeit beszámítanák a felvételibe. Ezt a kérdőív eredményei alapján a szülők ellenzik, de a szervezet szerint a kormány ennek ellenére sem mondott le erről.
A NAIH jelentésének köszönhetően egy másik döntésre is fény derült: a 2023-as kérdőívből kiderült, hogy a válaszadó szülők 68 százaléka egyetért a mindennapi testnevelés órákkal. Ez szerepet játszott abban, hogy 2024 tavaszán elkezdték újraszabályozni az ez alól való felmentés lehetőségeit. Csakhogy ez valójában azt jelentette, hogy a délutáni iskolai sportkörökön rendszeresen részt vevő gyerekektől megvonták a heti két testnevelésóra kedvezményét, ami ellen a Szülői Hang petícióval tiltakozott.
A szervezet jelezte, abban bíznak, hogy a választások után megalakuló új kormány nyilvánosságra hozza a közoktatás helyzetére vonatkozó valós adatokat.
