„Zajlik

Elmarad a hétvégi tömeges oltás

5/03/2021 12:40

| Szerző: Klubrádió

Az adatbázisok eltérése miatt marad el a hétvégi tömeges oltás. Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt is megjegyezte, hogy az iskolákban április 7-éig tervezik a rendkívüli szünetet. Müller Cecília országos tiszti főorvos azt is elmondta, hogy 12 milliárdból új labort építenek a Nemzeti Népegészségügyi Központnak.

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóját György István a miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára azzal kezdte, hogy dezinformációk jelentek meg, ám „a hétre tervezett oltási program ütemesen és jól halad”. Majd elmondta, hogy valóban eltérnek az oltásra regisztráltak által megadott adatok és a kormányzati adatbázis, ezért a hétvégén elmarad a tömeges oltás – írja a 24.hu.

A 74 ezer érintett, 18 és 59 év közé eső krónikus beteget, akiket AstraZeneca-vakcinával oltottak volna be, és SMS-ben értesítettek az oltás helyéről és időpontjáról, de mint kiderült, olyanok is kaptak behívót, akiket már beoltottak, sokan pedig több mint száz kilométert utazhattak volna, hogy megkapják a vakcinát. Az államtitkár tőlük elnézést kért, és azt mondta, egy későbbi időpontban, rövidesen megkapják az oltást.

A kormány április 7-éig tervezi a rendkívüli szünetet az iskolákban – közölte Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.

Müller Cecília arról beszélt, hogy egy „drasztikusan növekvő szakaszban” van a járvány. Elmondta, hogy már Magyarországon is nagyon sokan fertőződtek meg a brit mutánssal, de konkrét számot nem mondott.

Koronavírus - Az operatív törzs sajtótájékoztatója
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
 

Az országos tiszti főorvos szerint az idősek oltása nagyon jó ütemben zajlik, ehhez gratulált a háziorvosoknak. Müller azt is mondta, hogy a dél-afrikai és a brazil mutáns különösen veszélyes, de a vakcinagyártók már dolgoznak azon, hogy ezek ellen is megfelelő oltóanyagot fejlesszenek ki.

A tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy mindenki hordja a maszkját és tartsa be a szabályokat, mert „soha nem látott mértékben nő a fertőzöttek száma”. Ugyan nem emelte ki, hogy még soha nem voltak annyira egyszerre lélegeztetőgépen, mint pénteken, de rémisztő adatnak nevezte, hogy már 677 embert kell lélegeztetni.

Müller Cecília is elmondta, amit korábban Kásler Miklós már bejelentett, hogy 12 milliárdból új labort építenek a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Az országos tiszti főorvos elárulta, hogy ez részben kormányzati, részben EU-s pénzből épül.