„Klubrádió
A lényeg

Ellenzéki reakciók: "Hiába mentegeti magát Orbán, a szankciókirály"

30/09/2022 14:15

| Szerző: Klubrádió

Közleményekben reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor reggeli, állami rádiós interjújára. Ugyanis két hónapos szünet után több témával is foglalkozott a miniszterelnök: a fő csapásirány az uniós szankciók és a "dollárbaloldal" volt. Emellett beszélt arról is, hogy mereven ellenzi az abortusztörvény módosítását.

A Demokratikus Koalíció szerint nem az Orbán által felelősnek kikiáltott EU tehet a hétszeres gázáremelésről, hanem maga a miniszterelnök. Pontokba szedve indokolták kijelentésüket: nincs szankció az orosz gázra, az olajra vonatkozó pedig nem érvényes Magyarországra, ezeket a szankciókat a miniszterelnök is megszavazta. A „rezsikatasztrófáért” pedig a keleti nyitást és az ország orosz energiafüggőségének 12 éve tartó növelését tették felelőssé. A DK szerint Orbán „tetteinek árát” a magyar emberek fizetik meg.

Az LMP szerint Orbán bebizonyította, hogy kizárólag importált fosszilis energiában tud gondolkodni, mindezt azért, mert valódi megoldást jelentő zöldfordulatról egy szót sem ejtett. Felszólították a miniszterelnököt, hogy tegyen lépéseket az energiafüggetlenedés érdekében: azt kérik, hogy vonják vissza a szélenergia betiltását, töröljék el a napenergiára kivetett extra adót, és indítsanak épületszigetelési programot. A párt szerint meg lehetne kérdezni a konzultációban a emberek véleményét a szélenergiáról, ha már „kormányon belül is vita van” róla.

A Jobbik annyit írt: „Hiába mentegeti magát Orbán Viktor, a szankciókirály, hiszen hétből hét szankciós csomagot szavazott meg korábban Brüsszelben. Ha a szankciók okozzák a válságot, akkor Orbán miatt van válság” – zárták a közleményt.

Az MSZP szerint normális demokráciákban ilyenkor lemondani szokás. A párt azt írja, hogy kiderült: Orbánnak nincs valós megoldási javaslata a problémák megoldására, és csak „sodródik”, miközben kiszolgálja a „putyini érdekeket”. Az MSZP szerint a miniszterelnök végighazudta a kampányt: hazudtak a költségvetésről, a gazdaság stabilitásáról, az energiaárakról, szinte mindenről. Majd megemlítik, hogy szerintük rezsistopra, megduplázott családi pótlékra, adómentes minimálbérre lenne szükség.

A Momentum egy mémmel reagált a Facebookon, ugyanis a miniszterelnök úgy beszélt az árstopokról, mintha azokat az orosz-ukrán háború kitörése után, a szankciókra válaszul vezették volna be. Azonban, ahogy a 444 észrevette, az árstopot január 12-én jelentették be, az első szankciókat viszont csak februárban hozták meg.

(forrás: Telex, kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)