Elfogott a TEK egy magyar iszlamistát, aki Európát megfélemlítő merényletre készült
2/06/2021 13:05
| Szerző: Klubrádió
Őrizetbe vettek egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint „Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén” – írta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A férfit, aki a tájékoztatás szerint iszlamistának vallja magát, a TEK közreműködésével fogták el.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség kedden végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.
A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre.
A 21 éves férfit a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az ügyészség indítványozta letartóztatását, amiről szerdán dönt a bíró.
(Címlapi képünk illusztráció, fotó: MTI/Lakatos Péter)
