"Egyértelműen látszik, hogy a magyar vidék fellázadt ez ellen az aljas, korrupt hatalom ellen"
3/02/2026 20:36
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
– mondta Magyar Péter arról hogy a közvélemény-kutatók 12-16 százalék közötti Tisza-előnyt mérnek.
„Nem tudok olyan körzetet ma Magyarországon, ahol 3 százaléknál többel vezetne a Fidesz, de a nagy többségében, ami nálunk van, ott vagy nagyon vezetünk, vagy meggyőző fölénnyel vezetünk” - mondta Magyar Péter kedden az ATV-ben.
Elmondta azt is: a mérvadó közvélemény-kutatások jelentős Tisza-előnyt mérnek: „12-16 százalék között”. Szerinte ha ma lennének a választások, akkor ez most akár egy „kétharmados előnyt” is jelenthetne a Tisza számára. Hozzátette, hogy például Békés megye 2-es választókörzetében „orrhosszal” vezetnek. Állítása szerint az orosházi körzetben pedig 9 százalékkal vezetnek.

„Egyértelműen látszik, hogy a magyar vidék fellázadt ez ellen az aljas, korrupt hatalom ellen, hogy a vidéki emberek a legkisebb településeken is megvonták a bizalmat ettől a kormánytól.”
Bejelentette, hogy február 7-én bemutatják a Tisza Párt választási programját. A Tisza közösségét pedig arra szólította fel, hogy kerüljék el a Fidesz rendezvényeit. Szerinte Gyöngyösön sem tiszások balhéztak Lázár János fórumán.
