Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

21 Kutatóközpont: Kevesebb lett a pártnélküli szavazó, de ez sem változtatott az erőviszonyokon

3/02/2026 08:53

| Szerző: Klubrádió

A 21 Kutatóközpont január 28. és február 2. között készült felmérése alapján a Tisza a teljes népesség körében 35, a Fidesz 28 százalékon áll. Ez lényegében megegyezik a decemberi adatokkal, a változások többsége a hibahatáron belül maradt. Érdemi elmozdulás inkább abban látható, hogy 4 százalékponttal csökkent a pártnélküliek aránya, vagyis a két nagy párt az elmúlt időszakban némi mozgósítási sikert könyvelhetett el.

A pártot választani tudók körében a Tisza előnye 10 százalékpont (48–38), ami a korábbi mérésekhez képest szinte változatlan. A legnagyobb különbség továbbra is a biztos részvételt ígérők között mérhető: ebben a csoportban 16 százalékponttal vezet Magyar Péter pártja, elsősorban azért, mert a Tisza szavazói nagyobb arányban mondják azt, hogy egy most vasárnapi választáson biztosan elmennének voksolni - olvasható a 24.hu-n.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: a ciklus közbeni, „fiktív” részvételi szándék csak korlátozottan vetíthető előre egy tényleges választási részvételre, ráadásul ebben a mintarészben a hibahatár is nagyobb, körülbelül plusz–mínusz 4 százalékpont.

A kisebb pártok helyzete továbbra is változatlan képet mutat. A Mi Hazánk a pártot választani tudók között 7 százalékon áll, míg a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága 2–3 százalék körül stagnál. Toroczkai László pártjának ugyanakkor figyelmeztető jel lehet, hogy a biztos részvételt mondók körében rendszerint gyengébben szerepelnek, többnyire az 5 százalékos szint közelében.

A 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora szerint a jelenlegi erőviszonyok egy most vasárnapi választáson magabiztos Tisza-győzelmet hoznának, még ha a decemberihez képest valamivel kisebb különbséggel is. A pártot választani tudók adataiból kiindulva a Tisza nagyjából 116, a Fidesz – a nemzetiségi mandátummal együtt – 75, a Mi Hazánk pedig 8 képviselői helyre számíthatna. A kutatók ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy választókerületi mérések hiányában ezek az adatok inkább nagyságrendi becslések, semmint pontos előrejelzések.