„Klubrádió

Egyelőre nem lesz buszparkoló a Mészáros utcában

12/05/2021 15:23

| Szerző: Klubrádió

Határozatlan időre felfüggesztették az I. kerületi Mészáros utcába tervezett buszparkoló előkészítési munkáit – írta V. Naszályi Márta polgármester a Telexnek. A párbeszédes politikus közölte: a MÁV nem írta alá a tervezett buszparkoló területére vonatkozó bérleti szerződést. A lakók közül többen kifejezték nemtetszésüket az ötlet miatt, de a polgármester hangsúlyozta, olyan megoldásban gondolkodtak, amely nem növeli a környék zaj- és légszennyezését.

A felfüggesztés oka főként az – írta V. Naszályi Márta a Telexnek megküldött közleményében –, hogy a MÁV (a polgármester számára ismeretlen okból) nem írta alá a Déli pályaudvar környékére tervezett buszparkoló területére vonatkozó bérleti szerződést, pedig állítólag erre korábban ígéretet tett, és többször egyeztettek is róla.

„Mivel ekkora jelentőségű beruházást ilyen fokú bizonytalanságban nem lehet előkészíteni, a mai napon visszakértem a tervezett buszparkoló területére vonatkozó bérleti szerződést a MÁV-tól. Egyúttal pedig a buszparkoló előkészítési munkáit határozatlan időre felfüggesztettük” – közölte a Párbeszéd politikusa.

Turisták Budapesten
 
Turistákat szállító buszok sorakoznak a budai Várban, a Palota úton 2018. július 27-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
 
 

Az elmúlt hónapban sok lakossági és szakmai egyeztetést folytattak a Mészáros utcai buszparkoló tervéről, és végül számos aggodalom és felvetés miatt újabb ötleteket építettek be a tervezésbe – ennek ellenére döntöttek amellett, hogy felfüggesztik a munkát.

A polgármester szerint a buszparkoló létesítésével az egész kerület nyerne, és nemcsak több százmillió forintos bevételt jelentene, hanem szerintük ez a turistabuszok parkoltatására is megoldást kínálna. „Ugyanakkor az önkormányzat elkötelezett abban, hogy olyan megoldás szülessen, ami nem növeli a környék zaj- és légszennyezését, és bírja a kerület lakóinak támogatását. Ezért a hatásvizsgálatok elkészülése előtt a területet nem vesszük bérbe. A következő időszakban méréseket és vizsgálatokat végzünk, valamint folytatjuk az egyeztetéseket – fővárosi szinten is – a turistabuszhelyzet javítása érdekében.”

V. Naszályi Márta korábban a Klubrádióban is beszélt a buszparkoló terveiről.

(Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt)