„Köszönjük
A lényeg

A DK és Momentum konfliktusa miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése

25/05/2022 11:23

| Szerző: Klubrádió

Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés szerdára tervezett ülése. Karácsony Gergely főpolgármester a határozatképtelenség megállapítása után a sajtó munkatársainak azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció, illetve a Momentum vezetése közti konfliktusok miatt nem tudták megrendezni az ülést.

"Valójában nem a Fővárosi Önkormányzat munkájával kapcsolatos konfliktus van, de sajnos mi isszuk meg a levét, amivel kapcsolatosan sejthetik az én véleményemet, nem fogom ezt elmondani, viszont az elkövetkező hónapok időközi választásai miatt olyan konfliktus van a Momentum és a DK között, hogy ma nem tudunk dolgozni” – mondta Karácsony Gergely.

A szerdai ülésen döntöttek volna Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes utódjáról is, ugyanis a DK politikusa mandátumot szerzett az országgyűlési választásokon, így beült a parlamentbe. A DK a helyére Bősz Anettet jelölte, Karácsony Gergely pedig a sajtó kérdésére azt mondta, nem Bősz Anett személye körül alakult ki konfliktus a Momentum és a DK között, Bőszt ő személy szerint megfelelő jelöltnek tartja – írja a HVG.

"Mi eddig azt gondolom, hogy elég jól helyt álltunk, megtettünk mindent azért, hogy a várost fejlesszük, és megtettünk mindent annak érdekében, hogy a programunkat végrehajtsuk. Azt gondolom, hogy ez a jövőben is így lesz. (...) Úgy tűnik, hogy a koalíciót alkotó pártok vezetői között van olyan konfliktus, ami miatt nem tudunk döntéseket hozni, nem szeretném ezt a konfliktust mélyíteni azzal, hogy ezt érdemben kommentálom” – mondta a  főpolgármester, aki bízik benne, hogy ezek a konfliktusok nagyon gyorsan rendeződnek.

"Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés, mert a Momentum nem akarta megszavazni a DK-s Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek" – ez áll a Demokratikus Koalíció Facebook-bejegyzésében: