„Támogassa

Csaknem ötmilliót költöttek Rákay Philip Facebook-bejegyzéseire egy hónap alatt

23/04/2021 15:52

| Szerző: Klubrádió

Messze még a választási kampány hivatalos kezdete, azonban a Rogán-minisztérium által támogatott Megafon Központ komoly összegekkel próbálja növelni a kormánypárti beszélő fejek elérését a legnépszerűbb közösségi oldalon; csak Rákay Philip műsorvezető posztjaira majdnem ötmillió forint ment el március 27-e óta – vette észre a 24.hu.

A portál alapos cikkében felidézi, hogy a 2019-es önkormányzati választások eredményében (különösen a főpolgármesteri versenyben) biztosan volt szerepe az ellenzék jobb közösségi médiás kampányának, és Fidesz magához képest rosszul áll a fiataloknál.

Ezért is hozták létre a Megafon Központ nevű szervezetet tavaly nyáron. Ennek vezetője a szintén kormányközeli Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István, a szálak pedig úgy érnek össze, hogy – mint az Átlátszó feltárta – az Alapjogokért működését bőkezűen finanszírozza a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda, amely a kormányzati kommunikációért felel. Kovács azt mondta, céljuk, hogy „megtalálják és felerősítsék a nemzeti hangokat a neten”, tehát lényegében fideszes influenszereket képezzenek.

A megafonosok a Magyar Nemzetnek azt állították, hogy nem kapnak közpénzt, viszont meglepően sokat költenek egy-egy megszólalóra. A korábban nem túl ismert, Pesti TV-s Filep Dávid A kopasz oszt című oldalának egy posztját 1,6 millió forinttal támogatták, ahogy a 444 észrevette. Ő főleg a Jobbik elnökét, Jakab Pétert kritizálja.

A 24.hu pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az eddigi legnagyobb Megafon-nyertes Rákay Philip: rá már 4,8 millió forintot költöttek március 27-e óta. A VIVA TV egykori műsorvezetője, a közmédia korábbi intendánsa videóiban oltásellenességgel vádolja a baloldalt, ekézi Karácsony Gergelyt, Gyurcsány Ferencet és az uniós vakcinabeszerzést is. A néha posztonként is egymillió forintot meghaladó összegű hirdetésekkel 500 ezer és 1 millió közötti felhasználót értek el általában, de volt olyan is, ami egymilliónál is több felhasználó falán jelent meg.

A Megafon Deák Dániel két posztját is megtolta: a kormánypárti XXI. Század Intézet vezető elemzőjére 900 ezer forintot költöttek, amivel 20-30-szor több emberhez ért el az üzenete, mint amennyien követik őt. A korábbi nézőpontos politológus  mindkét esetben ugyanarról írt: szerinte a baloldal oltásellenes.

A negyedik befutó Bohár Dániel, aki ugyancsak a Pesti TV csapatát erősíti. Neki az arról szóló posztját erősítette fel a Megafon 400 ezer forinttal, hogy a CNN buktatta meg Donald Trumpot.

A 24.hu cikke felhívja a figyelmet részint arra, hogy milyen energiákat mozgósít már most a kormányoldal a közösségi médiás kampányolásra, részint pedig arra, hogy ez nem is számít kampányköltségnek, ha átveszi a feladatot a készséges Megafon.