Budapest még nem kapta meg a közösségi közlekedési támogatást
27/12/2025 15:38
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Pedig korábban Szentkirályi Alexandra is arról beszélt, hogy a 12 milliárdos összeg még az idén megérkezik. Hiába fogadták el a jövő évi fővárosi költségvetést, ha nem sikerül rendezni a tartozásokat az év végéig, minden borulhat.
Nem érkezett meg a főváros számlájára a közösségi közlekedés állami támogatása, így még mindig nem hárult el a csődveszély a fővárosi önkormányzatnál.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője korábban arról beszélt, hogy a kormány év végéig 12+8,8 milliárd forintot fizet ki Budapestnek. Előbbi tétel a közösségi közlekedés törvényben rögzített támogatása, utóbbi pedig az új trolibuszok ára, amelyek kifizetéséről korábban rendelet is született. Az évnek mindjárt vége, de a főváros egyelőre csak az utóbbi, 8,8 miliárdos összeget kapta meg – tudta meg a Népszava. Pedig például a sokkal kevésbé kiterjedt tömegközlekedéssel rendelkező Debrecen öt milliárdos támogatásáról közben döntött a kormány.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a karácsony előtti kormányinfón felemásan nyilatkozott a budapesti közösségi közlekedési támogatásról. Először azt mondta, Budapest meg fogja kapni azt is, majd azt, hogy a főváros ennél több pénzzel tartozik, amit bele kell számítani az ügyletbe. Nem derült ki, hogy itt a szolidaritási hozzájárulásra gondolt-e – ugyebár ez az az adó, amely az utóbbi években elképesztően megnőtt és amit a főváros jogsértőnek tart, így pereket is indított. Gulyás ugyanezen a kormányinfón elismételte, hogy a kormány segít, de arra vár, hogy a főváros fizetésképtelenséget jelentsen.
Ahogy a lap emlékeztet, a kormány az ünnepek előtt rohamtempóban elfogadtatta a "segélyhiteltörvényt", ennek azonban deklarált célja, "a fővárosi közszolgáltatásokban, ezen belül a fővárosi tömegközlekedésben érintett dolgozók munkabérének kifizetése". Nincs szó benne tehát a többi közszolgáltatásban, így a csatornázási cégeknél, a vízműveknél, a távhőnél, a szociális intézményekben, a könyvtárakban vagy épp a gyógyfürdőkben dolgozók bérének kifizetéséről, ahogy a szolgáltatások működtetésének dologi költségeiről sem. Már a hitel folyósítása előtt fedezetet kérne az állam, ráadásul egy bizottságot is a felállítana, amely minden számlát megvétózhatna. Így aztán a főváros nem siet a hitelfelvétellel.
Budapest jövő évi költségvetése egyébként eleve azzal számol, hogy a szolidaritási adó állami normatívák feletti része a városnál marad, valamint, hogy nyertes perek nyomán még állami visszafizetések is lesznek. Az 532,5 milliárd forint főösszegű költségvetés ezekből 100 milliárd forintos provizórikus bevételt is tartalmaz. Kérdés viszont, hogy egyáltalán sikerül-e lezárni ezt az évet tartozások nélkül. Ha nem, akkor lehetséges, hogy Budapest nemcsak a 40 milliárdos folyószámlahiteltől esik el, felmondhatják a hármas metró és az EIB hitelét is, ami együtt 140 milliárd forint azonnali visszafizetését jelentené.
Közben, a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jegyezte, a jövő évi szolidaritási hozzájárulásról szóló, karácsony előtt megjelent rendelet szerint az állam 97,7 milliárd forint szolidaritási adó befizetését várja jövőre Budapesttől.
