Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Brutális bukta, egész nyáron ott rohadnak a kormány nyaralóhajói a kiskörei kikötőben

16/08/2023 12:07

| Szerző: Klubrádió

"Egész nyáron ott rohadnak a kikötőben az Önök pénzéből vett luxus folyami jachtok" – írja a kormány tiszai nyaralóhajóiról a kisköreiek beszámolói alapján Hadházy Ákos. 

Hadházy emlékeztet, hogy a Révész Máriusz kormánybiztos nevéhez fűződő, “Magyarországi nyaralóhajózás alapjainak és hátterének megteremtésével kapcsolatos program” megvalósítására 4,9 milliárd forintot költött a kormány az adófizetők pénzéből, de egyelőre csak a pénzt viszi a 20 bérhajó.

A képviselő szerint a legutóbb akkor volt valami mozgás a folyami jachtok körül, amikor a Rogán Cecília szervezte szépségkirálynő-választás zajlott, “de azon kívül nagy a csend a kikötőben”

Pedig az üzemeltető igyekszik vonzóvá tenni a hajóbérlést: honlapjuk szerint egész augusztusban 15 százalékos kedvezményt adnak – egy kisebb négyfős hajót egy kétéjszakás hétvégére így 399 ezer forint helyett 339 ezer forintért lehet kibérelni.

"A tevékenység a jelen gazdasági környezetben, minden évben legalább 100.000.000 Ft veszteséget termel a Mahart Zrt. számára" – írta a hajózási vállalat a 2021-re vonatkozó beszámolójában. (A hvg.hu nyomán)