„Köszönjük,

Brexit: Mégis folytatódnak a tárgyalások

13/12/2020 14:15

| Szerző: MTI/Klubrádió

 | Szerkesztő: Báder Tamás

London és Brüsszel közös bejelentése előtt telefonon egyeztetett Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről – közölte London és Brüsszel vasárnap.

A bejelentés előtt Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke telefonos megbeszélést tartott. A rövid egyeztetés után kiadott közös közlemény szerint a két vezető beszélgetése hasznos volt, áttekintették a még megoldásra váró, nagy horderejű kérdéseket.

"A több mint egy éve tartó tárgyalássorozat okozta kimerültség, az eredmény nélkül lejárt új és még újabb határidők ellenére úgy gondoljuk: jelenleg az a felelősségteljes megoldás, ha megtesszük a még szükséges lépéseket" - fogalmaz a közlemény.

Ennek érdekében Boris Johnson és Ursula von der Leyen arra utasította a két tárgyalóküldöttséget, hogy folytassák a tárgyalásokat, és igyekezzenek feltérképezni, hogy még ebben a késői időszakban is elérhető-e a megállapodás.

A két vezető szerda este személyesen tárgyalt Brüsszelben a megállapodás elérését hátráltató vitás kérdésekről, és akkor is a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről szóló tárgyalások folytatásáról állapodtak meg. Egyetértés született a szerdai találkozón arról is, hogy vasárnapig határozott döntésre kell jutni.

A brit sajtó ezt egyöntetűen a tárgyalások végső határidejeként kezelte, és Dominic Raab brit külügyminiszter is úgy nyilatkozott a héten a BBC rádiónak, hogy bármilyen döntés szülessék is vasárnapig, az lesz a tárgyalások végleges kimenetele.

A szerdai megbeszélésről kiadott hivatalos londoni közlemény azonban - az Európai Bizottság kommünikéjétől valamelyest eltérő módon - valójában úgy fogalmazott, hogy Johnson és von der Leyen megállapodása alapján "a tárgyalások jövőjéről" kellett vasárnapig határozott döntésre jutni, vagyis arról, hogy folytatódjanak-e a megbeszélések London és az EU között.

A BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában - néhány órával Boris Johnson és Ursula von der Leyen telefonbeszélgetése és az erről beszámoló közlemény ismertetése előtt - Dominic Raab külügyminiszter is egyenes utalásokat tett arra, hogy a tárgyalások nem feltétlenül érnek véget vasárnap.

A Downing Street és az Európai Bizottság közös vasárnapi közleményében nem szerepel újabb határidő.  

Johnson az utóbbi napokban többször is utalt arra, hogy a tárgyalások elsődleges céljaként kitűzött szabadkereskedelmi megállapodás helyett egyre nagyobb az esélye az "ausztráliai típusú" jövőbeni viszonyrendszernek az EU-val. Csütörtöki nyilatkozatában a brit miniszterelnök ezt "erőteljes lehetőségnek", pénteken már "nagyon-nagyon valószínűnek" nevezte.

A brit kormány által a lehetőségek között eddig is rendszeresen emlegetett "ausztráliai típusú" kereskedelmi feltételrendszer valójában azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól, a jelenlegi átmeneti időszak lejárta után a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis nem egészen három hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. Az eddigi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyik.

Ha a következő napokban sikerülne megállapodásra jutni, az egyezményt az Európai Parlamentnek és a brit törvényhozásnak is ratifikálnia kellene még az év vége előtt, hogy a szerződés az átmeneti időszak végének pillanatában, január 1-én életbe léphessen.