Blokád alá vették a tüntető diákok a szerb köztévét
11/03/2025 11:30
| Szerző: Klubrádió
Több száz tiltakozó egyetemi hallgató állta el a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületét tegnap este, és a blokád ma is folytatódott, mert a tüntetők szerint a csatorna nem tárgyilagosan tudósít a hónapok óta tartó kormányellenes tiltakozásokról.
A televízió épületének lezárását Aleksandar Vučić esti vendégszereplése váltotta ki. A szerb köztársasági elnök a tiltakozókat bírálta, és közölte, ha a szombatra Belgrádba tervezett nagy tiltakozáson erőszakos cselekmények történnek, akkor a biztonsági szervek is közbe fognak lépni.
Mint mondta, a kormányfő beadta a lemondását, azt a parlamentnek még el kell fogadnia, ezt követően új kormány alakul, azt viszont államfőként nem fogja megengedni, hogy átmeneti kormány álljon fel, és az ellenzéknek hatalom kerüljön a kezébe. Véleménye szerint ez Szerbia „halálához vezetne”.
Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek. A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapokban, továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat, és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.
A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, Aleksandar Vucic köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.
A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük rokonszenvező építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért, ezért folytatják a tiltakozást.
A tiltakozások novemberben kezdődtek Szerbiában, azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt az ügyben, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.
(MTI)