„Klubrádió
A lényeg

Blikk: Vajna Tímea miatt áll a Puskás-film

7/07/2021 11:28

| Szerző: Klubrádió

Andy Vajna, a néhai filmügyi kormánybiztos, a világhírű producer még élete alkonyán tervezte el, hogy filmben állít emléket a valaha élt egyik legismertebb magyarnak, a Száguldó Őrnagynak, az Aranycsapat legendájának, Puskás Ferencnek.

Vajnáék már 2017-ben nekiláttak a munkának, de 2019-es halála megakasztotta a folyamatokat. 
A film jogai özvegyére, Vajna Tímeára szálltak, aki többször nyilatkozott arról, hogy szeretett férje álma megvalósul, s mindent megtesz azért, hogy az alkotás létrejöhessen.
Bár tavaly júliusban arról lehetett hallani, hogy a projekt célegyenesbe került, a forgatókönyv kész, már lehet gondolkodni a szereplőkön, az elmúlt egy évben még csak említés sem esett a készülő szuperprodukcióról – írja a Blikk.

"Csak az állampolgárság megszerzése után járhatok el céges ügyekben, csak azután lesz aláírási jogom. Erre még várni kell, hiszen 2021-ben kérvényezhettem először az állampolgárságot" – mondta Vajna Tímea.