„Klubrádió
A lényeg

Biden jobban adóztatná a gazdagokat

19/06/2023 12:12

| Szerző: Klubrádió

Szakszervezeti nagygyűléssel kezdte meg 2024-es választási kampányát Joe Biden.

Eljött az ideje annak, hogy a gazdagok is kivegyék részüket a méltányos adózásból – hangsúlyozta Joe Biden, elnöki választási kampányának első állomásán.

A hvg.hu összefoglalója szerint az amerikai elnök egy szakszervezeti nagygyűléssel kezdte meg 2024-es választási kampányát.

Mondandóját azzal kezdte, hogy elnöki munkája alatt munkahelyeket teremtve felemelte a középosztályt, a következő időszakban viszont eljön az ideje, hogy a gazdagabbak "megfizessék méltányos részüket" magasabb adók formájában. Intézkedési között a hangsúlyt a klímaváltozás elleni fellépésre, illetve az adózást és egészségügyi ellátást érintő jogszabályokra helyezte.

A 2020-as választási kampányának központja Philadelphiában is volt, így új kampányának nyitóját is ide szervezte.

A gyűlés nem maradt eredménytelen, pénteken az ország nagy szakszervezetei közül a Tanárok Amerikai Szövetsége (American Federation of Teachers), valamint a városi, megyei és állami alkalmazottakat tömörítő szakszervezet (American Federation of State, County and Municipal Employees), és ernyőszervezetük, a legnagyobb amerikai munkavállalói érdekképviseleti szövetség, az AFL-CIO (American Federation of Labor - Congress of Industrial Organizations) hivatalosan is bejelentette, hogy Joe Bident támogatja a 2024-es elnökválasztáson.