„1%

Bernie Sanders visszalép az elnökjelölti versenyből

8/04/2020 17:47

| Szerző: Klubrádió

Kiszáll az elnökválasztási kampányból az amerikai demokrata párt baloldalának jelöltje, Bernie Sanders - tudta meg a CNN. Ezzel Joe Biden maradt az egyetlen demokrata elnökjelölt-aspiráns.

A CNN a vermonti szenátor kampánycsapatából származó információkra hivatkozva írja, hogy befejezi a kampányát Bernie Sanders. Ezzel biztossá vált, hogy Joe Biden, Barack Obama volt alelnöke lesz Donald Trump ellenfele a tervek szerint idén novemberben tartandó elnökválasztáson.

Az amerikai politika sajátosságai miatt szélsőbaloldaliként elkönyvelt, európai mércével szociáldemokrata Sanders erősen kezdett a demokrata előválasztáson, de az úgynevezett szuperkedden és utána az egyébként eleinte gyenge eredményeket hozó Biden óriási fölénybe került vele szemben. Bernie Sanders esélyeit rontotta, hogy több, centristának számító jelölt is Joe Biden javára lépett vissza.

A 78 éves politikus már 2016-ban is váratlanul jó eredményeket ért el Hillary Clintonnal szemben, aki végül a demokraták elnökjelöltje lett, de elveszítette a választást a republikánusoknál taroló Donald Trumppal szemben.