Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Bejelentették a Pride-ot

18/06/2025 17:04

| Szerző: Klubrádió

A rendőrség szerint gyülekezésnek minősül a főváros által bejelentett "Budapest Büszkeség" rendezvény. Pedig a főváros úgy próbált átvinni a Pride betiltására lehetőséget nyújtó törvénymódosítás után az eseményt, hogy azt önkormányzati rendezvényként kezelte, és így ahhoz Karácsony Gergely szerint „nem kell semmilyen hatósági engedély”.

Ám a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a Fővárosi Önkormányzat által június 28-ára bejelentett „Budapest Büszkeség” elnevezésű eseményt a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényként bírálja el. A rendőrséghez a bejelentés június 17-én érkezett meg Budapest főjegyzőjétől.

A főváros a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal közösen szervezi meg a rendezvényt, amely a Budapest Pride-hoz kapcsolódik. A főpolgármester korábban Budapest Büszkeség néven utalt az eseményre a Megbeszéljük című műsorunkban. "Ez egy teljesen jogszerű lépés a ma ismert jogi környezetben, a fővárosi önkormányzat rendezvényeire csak a fővárosi önkormányzat rendeleti iránymutatóak. Tehát mindenki teljes biztonságban eljöhet és kifejezheti a politikai véleményét ezen a rendezvényen, amelyet  egyébként kulturális programokkal is bővítünk, meglepően sok közkedvelt zenekar fellépése merült fel" – mondta Karácsony.

A rendőrség közlése szerint a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény alapján bírálják el az eseményt.

Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, úgy is be lehet tiltani a Pride-ot, ha azt a Főváros rendezi meg. "A főváros sem tarthatja meg a Pride-ot, hiába próbál trükközni" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.